A jelöltek korábban legfeljebb ötmillió forintot fordíthatnak a kampányukra, de egy 2025-ös törvénymódosítás eltörölte a kampányköltések korlátozására vonatkozó szabályozást.
Újabb kínai autómárka tarolhatja le Európát: már itthon is eladtak 40 ilyen kocsit, de nem állnak meg ennyinél
A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatott a C Automobil Import. Az importőr emlékeztetett arra, hogy a Leapmotor stratégiai európai terjeszkedése keretében 2025-ben új piacokra lépett be: Bulgáriába, Horvátországba, Magyarországra, Csehországba, Dániába, Izlandra, Írországba, Szlovákiába, Szlovéniába és Svédországba. Immár több mint 800 értékesítési és szervizponttal rendelkezik Európában, megduplázta a hálózat méretét a 2024. évihez képest.
Magyarországon jelenleg 10 kereskedés, illetve szervizpont van, az észak-keleti régióban nyílik még az idén kettő. Ezzel középtávon lefedettnek tekintik az országot, bár jelezték azt is, hogy nem zárkóznak el újabb kereskedések megnyitásától. A márka modelljeiből 2025-ben, a magyarországi forgalmazás első, tört évében, öt hónap alatt 91 személyautót értékesítettek, amelyből 68 elektromos volt. Az idén már januárban 40 személyautót adtak el, 0,48 százalékos részesedést szerezve magyarországi újautó-piacon, miközben az elektromos autók szegmensében az eladott 39 autó már 5 százalékos részesedést hozott.
Az első teljes évben, 2026-ban a Leapmotor az elektromos szegmensben 4 százalékos részesedést remél. Mivel a kínálatban csak elektromos és hibrid elektromos jármű szerepel, a teljes személyautópiacra vetített részesedésünket 0,5 százalék körülire várják. A Leapmotor International B.V. a Stellantis vezetésével létrejött vegyesvállalat, amelyben a Stellantis N.V. 51 százalékos, a Leapmotor pedig 49 százalékos részesedéssel rendelkezik.
A vállalat 2024 szeptemberében kezdte meg működését Európában, Magyarországon 2025 májusától az Emil Frey Csoport forgalmazza a Leapmotort. A Leapmotor 2025-ben 596 555 járművet szállított le világszerte, 103 százalékos éves növekedést érve el, és ezzel első lett a kínai NEV (New Energy Vehicle) start-up márkák között.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







