A zsarolóvírus-támadások 88%-a munkaidőn kívül történik, amikor a szervezetek védelme ugyanolyan erős csak a reakció képesség csökken.
Kedvezményesen juthatnak POS-terminálhoz (azaz bolti bankkártya-leolvasóhoz) a boltosok Fejér-megyében. A program célja a bankkártyás fizetés arányának növelése.
A MasterCard finanszírozásában az MNB kezdeményezésére koncentrált piacfejlesztési program indul, amelyben a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Visa Europe is közreműködik. Az 1 millió eurós keretet Fejér megyében teszt jelleggel használják fel arra, hogy kedvezményesen juthassanak hozzá a kereskedők POS-terminálokhoz.
A program keretében a pénzforgalmi szolgáltatók, vagyis lényegében véve az elfogadó bankok és pénzügyi vállalatok igényelhetnek kedvezményt a sikeres POS-telepítések után. A kedvezményt csak akkor kaphatják meg, ha a terminált olyan kereskedőnél telepítik, amely addig nem tudott kártyát elfogadni. Az új termináloknak meg kell felelnie a legmodernebb elvárásoknak, vagyis támogatniuk kell az érintésmentes fizetést és a chippel ellátott kártyákat is. Fejér megye kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a kiskereskedelmi, települési és lakossági, valamint egyes makrogazdasági adatok alapján ne térjen el lényegesen az országos átlagtól.
Az MNB egyik fontos célkitűzése, a készpénzhasználat csökkentése leghatékonyabban a bankkártyás fizetési infrastruktúra fejlesztésével, a kártyás fizetésekre ösztönző lépésekkel lehetséges. Az utóbbi időszakban a POS-terminálok száma évről-évre jelentősen nőtt, tavaly több mint 83,5 ezer terminál működött kereskedőknél.
Annak érdekében, hogy a kártyás fizetések aránya tovább nőjön, az MNB az elfogadóhelyek számának növelését tűzte ki elsődleges célul. Ennek legfőbb indoka az, hogy nemzetközi összehasonlításban a magyar bankkártya-infrastruktúra ebből a szempontból számít a leginkább alulfejlettnek. Az EU-átlaghoz képest az egy főre jutó bankkártyák számában sem áll fényesen Magyarország (az átlag valamivel több mint 60 százaléka a hazai arány), de ez az arány még mindig kevésbé marad el az uniós átlagtól, mint a POS-terminálok elterjedtsége (amely az átlag kevesebb mint 50 százalékát éri el).
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







