1 °C Budapest
Hivatalos: ekkor mutatkoznak be az új iPhone-ok

Hivatalos: ekkor mutatkoznak be az új iPhone-ok

2021. szeptember 8. 13:04

Kiküldte a meghívókat a szokásos szeptemberi eseményére az Apple, ami rendszerint a vállalat legfontosabb termékbemutatója minden évben, ugyanis ilyenkor leplezi le új okostelefonjait az amerikai technológiai óriás. Most szeptember 14-én kerül sor a nagy érdeklődéssel övezett bemutatóra.

Kiküldte a meghívókat az Apple az éves nagy termékbemutatójára, a várva várt eseményre jövő héten kedden, szeptember 14-én kerül sor, helyi idő szerint reggel 10:00 órakor (PDT), magyar idő szerint délután 19:00 órakor. A bemutatót, amit a vállalat központjában, Cupertinoban rendezik meg, de élőben lehet majd követni az apple.com oldalon.

Az Apple rendszerint szeptemberben rántja le a leplet legújabb okostelefonjairól és most is az új iPhone-ok bemutatása lehet a fő program. A Bloomberg értesülései szerint a legújabb iPhone nagyon hasonló lehet a tavalyi modellhez, azzal a különbséggel, hogy kisebb kivágás lesz a képernyő tetején. A kiszivárgó információk szerint a 13-as sorozat négy készülékből áll majd, az iPhone 13 mini, a „klasszikus” iPhone 13, az iPhone 13 Pro és az iPhone 13 Pro Max telefonokból. A 12-es sorozathoz képest a legnagyobb fejlesztést a kamera kaphatja.

A telefonok mellett új Apple Watchra és AirPodokra is számítanak sokan, miután az okosórájából évente piacra dob újabbat a vállalat, a vezeték nélküli fülhallgatóját pedig nem frissítette már 2019 óta.

A tavalyi év kivételes volt, a koronavírus-járvány által okozott fennakadások közepette, az iPhone 12-őt októberben mutatta be az Apple, a szeptemberi bemutatón csak az okosórák, az Apple Watch Series 6 és az Apple Watch SE és az új táblagépek kerültek sorra. Az őszi időpont nem véletlen az új készülékek bemutatására, hiszen a karácsonyi vásárlásokra készül friss telefonokkal az Apple, ami a fogyasztói elektronikai cégek legerősebb időszaka szezonálisan.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Idén őszre új MacBook Pro és iPad-modelleket is várnak a piaci szakértők, ha az Apple ragaszkodik a szokásos éves menetrendjéhez, de nem biztos, hogy az iPhone-nal együtt fogja őket bemutatni - írja a CNBC.

Címlapkép: Apple.com

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?