Sokak által ismert és szeretett márkát állít harcba a Lidl hétfőtől.
A Huawei bemutatta legújabb csúcskategóriás okostelefonját, a Mate XT-t, amelyet a világ első háromszorosan összehajtható készülékeként hirdetett meg. A bejelentés időzítése figyelemre méltó, hiszen mindössze néhány órával az Apple iPhone 16 bemutatója után történt - írta meg a CNN.
A sencseni székhelyű technológiai óriás, azaz a Huawei az elmúlt időszakban látványos visszatérést produkált a piacon, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti technológiai versengés egyik központi szereplője. A vállalat augusztusban kétszámjegyű növekedésről számolt be mind a bevételek, mind a nyereség tekintetében.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, tegnap mutatták be hivatalosan az Apple új modelljét, az iPhone 16-ot. Most úgy tűnik: a saját, felhőalapú mesterséges intelligenciával felturbózott modell ára igencsak barátinak mondható az új kínai csodatelefonhoz képest.
Az alapmodell ára 19 999 jüan, ami körülbelül 1 millió forintnak felel meg. Ennek ellenére a telefon iránti érdeklődés jelentős: a szombati online elérhetővé válás óta több mint 3,7 millió előrendelés érkezett rá.
Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának elnöke a livestreamelt bemutató eseményen elmondta: "A Huawei Mate XT a világ első háromszorosan összecsukható okostelefonja, valamint a legnagyobb és legvékonyabb összecsukható mobiltelefon globálisan." Az új modell fejlesztése öt évig tartott, és a cég szerint áttörést hozott a képernyő- és zsanértechnológiában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Szakértők szerint a Huawei gyors fellendülése közvetlen kihívást jelent az Apple teljesítményére Kínában, amely a globális okostelefon-szállítások több mint 20%-át adja. A verseny kulcsfontosságú területei közé tartoznak majd a csúcskategóriás termékek, a szoftveres képességek és a mesterséges intelligencia bevezetése.
A Huawei zászlóshajó okostelefonjainak eladásai 72%-kal nőttek 2024 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Ez a növekedés annak ellenére következett be, hogy az amerikai korlátozások továbbra is érvényben vannak a vállalattal szemben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







