Eljött a hibrid autók korszaka, állítja az egyik amerikai online szaklap piacelemzési osztályának vezetője, legalábbis, amit a vásárlást illeti. A szakember szerint most van itt a legfőbb ideje, hogy mindazok, akik hibrid vásárlásán gondolkodtak, engedjenek ennek a benyomásnak és megvegyék a kiszemelt gépjárművet.
A vásárlás időszerűségét egyrészt az alacsony olajárak miatti csökkenő kereslettel indokolja, amely kedvezmények adására kényszeríti az autókereskedőket, másrészről a jelenleg biztosított állami adókedvezményekkel.
A jelenleg nyújtott kedvezmények kiaknázását az teszi szükségessé, hogy mind a gépjárművek árak, mind pedig az olajárak általában növekedést mutatnak a nyári időszakban, ahol a hidegebb hónapokhoz képest többen vannak a keresleti oldalon. Így várhatóan az alacsonyabb árak és a kedvezmények is eltűnnek majd a nyári forróságban.
Másrészről az állam és egyes állami szervek is nyújtanak adó- és egyéb kedvezményeket a környezettudatos vásárlók számára. Az állami adókedvezményt azonban a közelmúltban megszületett jogszabály mennyiségileg korlátozza a gyártók szerint. Így például a Toyota, amely a tavalyi évben már átlépte a 60 000-es korlátot, már nem vehet igénybe ilyen kedvezményt.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Toyota hibridjei teljesen versenyképtelenné váltak volna a piacon jelen lévő többi márkával szemben, sőt a Toyota a lecsökkent állami támogatás kiegészítése mellett döntött, így fordulhat elő, hogy egy Toyota Prius megvásárlása a Toyota által nyújtott kedvezmények igénybevétele mellett gazdaságosabb, mint az állami adókedvezmény felhasználásával volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Sajnos hazánkban a hibridet vásárlóknak nem kell hasonló "problémákkal" küzdeniük, mert a környezettudatos vásárlás értékelése még nem érte el a tengerentúli szintet, már ami az állami hozzájárulást illeti.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







