A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2007. április 16-i tárgyalásán megállapította, hogy a General Motors Southeast Europe Kft. tavaly ősszel sugárzott rádiós reklámjaival a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A jogsértés miatt a vállalkozásnak 20 millió forint büntetést kell fizetnie.
Az elmarasztalt vállalkozás 2006. szeptemberében az Opel 15. születésnapi akciójára, valamint a 2006. novemberében szervezett "Tök jó Opel-napok" akciójára hívta fel rádiós reklámok segítségével a fogyasztók figyelmét.
A versenyhivatal az első esetben kifogásolta, hogy a rádiós reklám elhallgatta, hogy a központi 15 százalékos kedvezmény csak a lízingkonstrukció választása esetén vehető igénybe, miközben a vevőknek csak kisebbik hányada dönt ezen értékesítési módszer mellett.
A két hónappal későbbi akció esetében a rádióreklám azon része minősült fogyasztó megtévesztésre alkalmasnak, amely szerint "már 14 990 Ft-tól gazdag felszereltségű, téli gumis, tök jó Opelhez" lehet jutni. Eközben az akcióhoz kapcsolódó szórólapon is szerepelt, hogy ez csak az első 12 hónapra érvényes, ezt követően jelentősen megemelkedik a havi törlesztő összeg mértéke. Ezzel az eljárás alá vont a valóságosnál sokkal kedvezőbb színben tüntette fel az akciós konstrukciót.
A bírság összegénél a reklámok költségeit vette alapul a GVH. Súlyosbító körülményként értékelte a rendszeres, igen kedvező akciók által sugallt pozitív imázs kialakítását. Ezzel szemben jelentős enyhítő tényezőként vette figyelembe, hogy a vásárlói döntés meghozatala előtt, a dealernél megkaphatta a vásárló a teljes és valós tájékoztatást.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








