Hivatalosan is megerősítették, hogy a Volkswagen és az Apple tárgyalásokat folytat egy autómodell esetleges együttes tervezéséről, gyártásáról.
Az autógyártó társaság szóvivője a német Capital magazinnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy egyelőre még csak a tárgyalások korai fázisában járnak, így elhamarkodott lenne még bármi konkrétumot is közölni.
A két vállalat vezetése piaci elemzésekre alapozva úgy véli, hogy elsősorban a fiatal célcsoportban jelentős kereslet mutatkozna egy Apple termékekkel felszerelt kompakt autóra, melyet a német magazin máris iCar-ként emleget.
A Volkswagen amerikai részlegének korábban volt már üzleti kapcsolata az Apple-lel, 2003-ban ugyanis az új bogárhátú modell vásárlói ajándék iPod-ot kaptak az együttműködés révén.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








