"Egy félmilliós újautó", a két kifejezés szokatlanul hat együtt, ilyen alacsony összegből ugyanis egyelőre sehol a világon nem kapnak az autózni vágyók 0 kilométeres járművet. A hiányt várhatóan az indiai Tata oldja majd fel az idei évben, amikor is piacra viszi a világ legolcsóbbnak tartott modelljét a Nanot.
A jelenlegi árfolyam mellett 430 ezer forintos áron ajánlott kiskocsi 2 hengerével összesen 33 lóerős lesz, a végsebessége pedig a 100 kilométert sem éri el. A Nano emellett mellőz minden extrát, egyedül a biztonsági öv nyújtotta védelem jár az alapfelszereltségben, légkondicionáló és légzsák nem.

Forrás: Forbes
Az új miniautó megjelenése azonban csakis Ázsiában oldja majd fel a hiányt, a Tata Nano ugyanis az európai és az amerikai biztonsági és emissziós standardoknak sem képes megfelelni, bár a biztonsági övek mellett katalizátorral is rendelkezik. Már önmagában a félmilliós vételár is "garantálja", hogy a Nanoban utazni nem életbiztosítás. A modell azonban sok középosztálybeli indiai család számára lehetővé teszi az autóhoz jutást.
Az amerikai Forbes a Nano bemutatása kapcsán egy csokorba gyűjtötte a világ legolcsóbb autóit, melyek mindegyike újonnan is 2 millió forint alatti összegből megvásárolható. Sőt 5 olyan modellt is talált, kivétel nélkül Ázsiában, amelyhez még egy millió forintra sincs szükség.

Az néhány százezer forintos modellek újraértelmeztetik az autósokkal a sokat használt "fapados kocsi" fogalmát. Itt ugyanis nem egyszerűen a plusz hét légzsák vagy az ülésmelegítő hiányáról van szó. A legtöbb modell esetében egyáltalán nincs légzsák, szervokormány, központi zár de még kesztyűtartó sem.
Az indiaiak autókról alkotott képét jól jellemzi, hogy Geely GQ SRV-t, mely az első terepjáró-gyártásra irányuló próbálkozás ebben az árkategóriában, már luxusként hirdetik, amely ebben az esetben csak nagyobb teret és szövet üléshuzatokat jelent.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Forrás: Forbes
A tehetősebbek 1,5 millió forintért az Európában és az Egyesült Államokban alapfelszereltségként emlegetett eszközök többségét már megkaphatják. Ebben az árkategóriában a manuális klíma, a központi zár, a digitális óra és az olvasólámpák már majdhogynem természetes kelléknek számítanak.
Európában a legolcsóbb modellek közül csak egy, a Renault által gyártott Renault Logan, vagy Dacia Logan kapható meg, az Indiában jellemző árnál valamivel drágábban, de még mindig jelentősen a kategóriájában jellemző európai árszínvonal alatt.








