A Jaguar Land Rovert (JLR) is utolérte a válság, legalábbis erre utal az autógyártó folyamatos lobbija a brit kormánynál egy egymilliárd fontos mentőcsomagért.
Az egyre csökkenő eladások, és a kiszáradó hitelpiacok nyomán az indiai Tata által 9 hónapja felvásárolt Jaguar és Land Rover is a kormányhoz fordulna segítségért, hogy hitelgarancia, vagy egyéb megoldás formájában, de hitelhez jussanak.
A JLR szerint legalább két évig szükségük lenne állami támogatásra, egészen addig, amíg a piacok ismét magukhoz nem térnek. Mivel az Egyesült Államok kormánya már jóváhagyta a 25 milliárd dolláros mentőcsomagot az autógyártók számára, így véleményük szerint a brit kormány sem maradhat el ebben, máskülönben a helyi szereplők versenyhelyzete kilátástalanná válik a kilábalás után is.
A cég már most lecsökkentette a műszakszámot gyáregységeiben, de a termelés további csökkentése érdekében több száz alkalmazottól készül megválni a közeljövőben.
A Tata felvásárlási döntése mellett az egyik legfőbb érv pont az volt, hogy a fejlesztési munkálatok Nagy-Britanniában folynak, a brit kormány most azonban nem olyan eltökélt az iparág kisegítése mellett, márpedig pár milliárd fontnyi támogatási keret nélkül nagy bajban lesznek a cégek.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








