Donald Trump elnök teljes blokádot rendelt el a szankciók alá eső olajszállító hajók ellen, amelyek Venezuelába tartanak vagy onnan indulnak.
Venezuela elnöke, Hugo Chavez levélben kérte meg Dmitrij Medvegyev orosz elnököt, hogy segítse 100 dollár fölé emelni a nyersolaj hordónkénti árát.
Chavez szerint a nagy olajkitermelő országoknak össze kell fognia. (Nyilván elfeledkezett az OPEC-ről, mely a világtermelés mintegy 40%-át adja, és amelynek Venezuela is tagja. Igaz, Oroszország nem.) Annyi mindenesetre biztos, hogy Venezuelának égető szüksége lenne az olajárak növekedésére (most 67 dollár körül áll a New York-i jegyzés), mivel az ország exportbevételének 93 százalékát az olaj adja.
Venezuela a világ hatodik-hetedik legnagyobb olajkitermelője, ám a tavalyi válság alaposan megviselte. Az olajárak jelenleg a tavalyi történelmi csúcs felénél járnak (jártak a negyedénél is), s eddig hiábavaló volt az OPEC minden kísérlete, hogy a kitermelés csökkentésével valahogy jelentősen megemeljék az olaj árfolyamát.
A növekvő olajárak természetesen a finomított üzemanyagok árait is jelentősen megemelnék. A magyar kutakon tavaly júliusban tetőzött az ár: akkor a benzin átlagosan 317, a gázolaj 335 forintba került.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








