Éjszaka végzik azokat a munkálatokat, amelyek miatt július 20-án és 21-én le kell zárni az M3 as autópályát a gödöllői csomópont térségében. A beavatkozás a nappali forgalmat nem érinti.
Az M3-as autópálya gödöllői csomópontjának térségében tavasz óta tartanak az M31-es autópálya építési munkálatai. A jelenlegi csomópont teljesen átépül, így minden ága - az új igényeknek megfelelően - más nyomvonalra kerül, illetve a csomópontban új pálya feletti hidak is épülnek.
A hídgerendák beemelési munkái során - a művelet helyigénye miatt - az M3-as autópályát Gödöllőnél mindkét irányban teljesen le kell zárni. Erre az előzetes tervek szerint július 20-án és 21-én az éjszakai órákban, este 22 és reggel 5 óra között kerül majd sor.
A lezárás idején a Nyíregyháza felé tartó járműveknek a Gödöllői csomópontnál kell elhagyniuk a pályát, amelyre a mérnökségi telepnél visszafordulva tudnak újra ráhajtani. Budapest felé haladóknak a 39. jelű Bagi csomópontnál kell lehajtaniuk, majd a 3. sz. főúton keresztül tudják elérni a Gödöllői csomópontot, ahol újra visszatérhetnek a pályára.
Mindkét terelőutat sárga színű táblák jelzik majd az arra közlekedőknek. A Gödöllői és a Bagi csomópontnál rendőri irányítás is segíti az úthasználókat. A Gödöllő és Budapest közötti kapcsolat ez időszakban is folyamatosan biztosított lesz.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A későbbi forgalmi rend változásokról folyamatosan tájékoztatjuk az utazókat (Forrás: ÁAK).
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








