Sikeresen lezárta a 787-es "Dreamliner" tesztelését a Boeing. Ha a próbarepülések is sikeresek lesznek, a "Dreamliner" kiszállítását a jövő év negyedik negyedétől megkezdhetik.
A cég közlése szerint a jövő hét keddtől már lehetőség nyílik a gép első, utasok nélküli berepülésére, ennek pontos ideje azonban még egy sor vizsgálattól függ.

Ezzel a Boeing rácáfolt azokra a jóslatokra, amelyek nem várták a berepülési célkitűzés év végéig történő teljesülését. A "Dreamliner" teljes fejlesztése azonban így is kétéves késéssel valósult meg.

A Boeingnek jelenleg 865 megrendelése van a "Dreamlinerre", de a fejlesztésben mutatkozó sorozatos késések miatt több megrendelő már lemondta a gépet. A problémák azzal függnek össze, hogy a 787-es a hagyományos repülőgépanyagokhoz képest erősebb, szénszálas részekből áll, ez ugyanakkor könnyebbé és takarékosabbá, ezért népszerűbbé is teszi.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A rivális Airbus bejelentése szerint pénteken végrehajtotta a tesztelés utáni első berepülését az Airbus A400M típusú katonai szállítógépe is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







