A Mazda bejelentette, hogy 2013-ra elkészíti saját hibrid modelljeit, melyekben a - jelenleg még fejlesztés alatt álló - új generációs SKY-motorokat a Toyotától kölcsönvett hibrid technológiával kívánják kombinálni.
A Toyota Prius rendszere a hagyományos motort egy akkumulátoros elektromotorral egészíti ki, mely a fékezéskor felszabaduló energiát elraktározza és később a meghajtás során hasznosítja. A jármű pusztán az elektromotor segítségével több kilométert is képes megtenni, ezzel jelentősen csökkentve a káros-anyag kibocsátást és javítva a hatékonyságot.
A Mazda ezt a hibrid rendszert kötné össze a fejlesztés alatt álló, várhatóan jövőre megjelenő SKY sorozatnévre keresztelt motorokkal. A gyártó a tervek szerint öt év alatt 30%-kal csökkentené a modellkínálat átlagos fogyasztását, amihez nagyban hozzájárulhat a Priusokban dolgozó erőforrás.
Az együttműködést annak ellenére fontosnak tartja a Mazda, hogy a Toyotánál számos minőségi kérdés merült fel az utóbbi időben. A Priust 1997-ben dobták piacra, azóta folyamatosan meghatározó szereplője a hibrid piacnak, eddig körülbelül 2,3 millió darabot adtak el belőle.

A Mazda azt még nem árulta el, hogy egy teljesen új hibrid modell készül, vagy a jelenlegi modellkínálat minden darabját felszerelik a hatékonyabb meghajtással. A célkitűzések eléréséhez több lépésben csökkentik az autó önsúlyát, ehhez új motort és váltót fejlesztenek, valamint fontolóra veszik az elektronikus eszközök további alkalmazását (alapjárati stop, fékezési energia elnyelő rendszer, stb.).
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








