-10 °C Budapest

Kiszáradhat a Velencei-tó?

MTI
2012. augusztus 16. 18:23

A szabályozási minimum alatt van mintegy 15- 18 centiméterrel, 115 centiméteres a Velencei-tó vízszintje, de a víz minősége kiváló - mondta el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató helyettese.

Tóth Sándor közlése szerint a jó vízminőséget jelzi, hogy az alacsony vízállás ellenére sem jelentek meg a tóban a zöld algák. A sekély víz - bár okoz néhány "kisebb kellemetlenséget", nem akadályozza a fürdőzést, a sportolást és a hajózást sem, bár a nagyobb merülésű hajók vezetése fokozott figyelmet igényel, s előfordul, hogy a tónak azokon a részein, ahol alacsonyabb a vízmélység, elakadt néhány nagyobb vitorlás.

A műszaki igazgató helyettes a "kellemetlenségek" között említette, hogy a sekély vízállás miatt a kikötőkből ki,- illetve oda beálló hajók a szokottnál jobban felkavarják a tómeder iszapját, továbbá, hogy a strandolók is "rövidebb úton", gyorsabban érnek el a tónak ahhoz a részéhez, amit lágy iszap borít. Ezen a szakaszon azonban úszva gyorsan át lehet "kelni".

A tó növényzetére- elsősorban a nádállományra - kedvező hatással van a sekély vízállás, a vízszintingadozás ugyanis általában felfrissítheti a nádasokat. A halak és a tó szárnyas lakói - a vízi madarak- sem sínylették meg, hogy kevesebb a víz a tóban.

A tó vízszintjének a szabályozási minimum alá csökkenése annak ellenére következett be, hogy tavasszal - április 3-tól, május 14-ig - a tározókból 4,7 millió köbméter vizet engedtek a Velencei-tóba. Kevésbé aszályos időben ez a mennyiség 20 centiméterrel emelte volna meg a tó akkori vízszintjét, a korán jött meleg hatására megnőtt párolgás miatt viszont csak 10 centiméteres volt a vízszint növekedése.

Mivel a tavaszi és az eddigi nyári hónapok átlaghőmérséklete 1,5-3 Celsius fokkal melegebb volt a más években megszokottnál, ezért a párolgás mértéke mindeddig nem mérséklődött, s éves szinten elérheti akár a 800 millimétert is. Nem kedvez a vízszint emelkedésének az sem, hogy mind tavaly, mind az idei esztendő eddigi szakaszában kevés volt csapadék - mondta a vízügyi szakember.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Tóth Sándor szerint a Velencei-tóban nem példanélküli az alacsony vízállás - volt idő, amikor a tó "kiszáradásától" is tartottak - de az aszályos és csapadékos évek váltakozásával általában pozitívan alakul a tó vízháztartása.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29