Új biztonsági felszerelésekkel kell ellátni a 2012. november 1. után engedélyezett autótípusokat, hogy megfeleljenek a 2009-ben elfogadott úgynevezett általános biztonsági szabályozásnak - tudatta szerdán az Európai Bizottság.
A jövőben engedélyezett típusoknál kötelező lesz minden autóba olyan berendezést beépíteni, amely hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, hogy kösse be a biztonsági övét, a jelzés pedig akkor sem szűnhet meg, ha az autó elindul.
Az áramütés elkerülése érdekében szigorúbb biztonsági előírásokat határoz meg a jogszabály az elektromos járművek számára.
A jövőben az autók hátsó üléseinek elég erősnek kell lenniük ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy a csomagok egy esetleges ütközéskor betörjenek az utastérbe. Emellett pedig a hátsó ülésekbe két, úgynevezett ISOFIX rögzítő pontot kell majd beépíteni, amely a jogalkotó szándéka szerint a gyerekülések egyszerűbb és biztonságosabb rögzítését teszi lehetővé.
Újfajta matricák figyelmeztetnek majd arra, hogy az első utas ülésre nem szabad a menetiránnyal szemben babahordozót elhelyezni, ha a műszerfal jobb oldalán is van légzsák.
Kötelező lesz a keréknyomás-figyelő berendezés, amellyel a bizottság reményei szerint sok defektből fakadó súlyos baleset lesz megelőzhető.
A november 1. után engedélyezett típusokba mindezeken túlmenően egy olyan kijelzőt is be kell majd építeni, amely a sebességváltás szükségességére figyelmezteti a vezetőt, amivel a bizottság szerint üzemanyag takarítható meg, az autósok vezetési stílusa pedig ezáltal környezetkímélőbb lehet.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Antonio Tajani, az Európai Bizottság alelnöke elmondta: "ezek az újítások lényegesen növelik a biztonságot azáltal, hogy csökkentik a balesetek valószínűségét, továbbá mérséklik a következmények súlyosságát. Ez az Európai Unió egyik nagyon is kézzelfogható eredménye".
A bizottság azt is tudatta, hogy 2014-től az új szabályok minden olyan új autóra vonatkoznak majd, amelyet az Európai Unióban terveznek értékesíteni. A bizottság célja, hogy 2020-ra az Európai Unió útjain bekövetkezett halásos balesetek száma legalább a 2010. évi felére csökkenjen.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








