A világ legnépszerűbb úti céljai 2026-ra sorra vezették be azokat a szigorításokat, amelyek közvetlenül megdrágítják az utazást.
A Főpolgármesteri Hivatal közölte, hogy holnap indul a vadiúj elektromos buszok próbajárata, hogy a tervezettnél is korábban, néhány hét múlva, már december elejétől forgalomba is állhassanak. A BKK - Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére 2027-ig összesen 82 új elektromos autóbusz (58 szóló és 24 csuklós) érkezik Budapestre az ArrivaBus Kft. tulajdonában és üzemeltetésében.
A fővárosi közösségi közlekedésben történő utazások kétharmada már most is elektromos járművel valósul meg, nagy kihívás ugyanakkor, hogy a buszágazatban is növekedjen az elektromos járművek száma.
Ebben jelent előrelépést, hogy az új flotta részeként az országban egyedülálló módon jelentős számú csuklós elektromos busz is forgalomba áll Budapesten, amelynek köszönhetően a budapesti lesz az ország legnagyobb csuklós flottája.
Az új elektromos buszaink alacsonypadlósak, klimatizáltak, modern asszisztensrendszerekkel (például holttérfigyelő, kerékpáros- és gyalogosérzékelő, vezetői fáradtságfigyelő) felszereltek, továbbá számos USB-töltőpontot is kínálnak az utasok kényelméért. Tágas elsőbbségi teret biztosítanak kerekesszékesek vagy babakocsisok számára, és kerékpárszállításra is alkalmasak. Olyan modern töltési rendszerrel rendelkeznek, amely a járművek éjszakai töltését a reggeli forgalomba állásukkal, napközbeni üzemeltetésükkel összhangban képes optimalizálni.
Az új buszokat a járművezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, hiszen ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők.
Ezt is szolgálja a holnap, éppen Budapesten, születésnapján induló próbaüzem.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A buszok tesztelése a 105-ös és a 210-es útvonalakon zajlik, ahol az elektromos buszok december elejétől a forgalomban is megjelennek.
Címlapi kép: Hegedüs Róbert, MTI/MTVA
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







