Nem csak csúszós utakra kell számítani: a hatóság szerint egy rossz döntés órákra az autóba zárhatja az embert.
Most már papírunk is van róla: így nézik le a magyarokat a nagyhatalmú külföldiek - azért lenne még hová fejlődni
Bár tavalyhoz képest javult Magyarország megítélése a G7 országokban, így is csak a 35. helyről a 32-re javítottunk, olvasható egy 2025-ös rangsoron. Hazánk márkaértékét főként a kulturális vonzerő, a regionális szerepvállalás, a nemzetközileg elismert felsőoktatási intézmények, valamint a relatív közbiztonság növeli, ám ezen kívül bőven akadnak olyan problémák is, amik korlátozzák a versenyképességünket. A lista élén álló országok, mint például Svájc és Kanada szintén figyelmet érdemelnek, ám a legdöbbentőbb változásokat az Egyesült Államok helyzetében láthatjuk, ők 18 helyet estek vissza a nemzetközi megítélésükben.
A Reputation Lab a világ legnagyobb gazdaságainak nemzetközi megítélését rangsorolta a G7 országok lakosainak bevonásával. A 2025-ös listán 60 nemzetet értékeltek bizalom, tisztelet, csodálat és általános megítélés szerint, az élre pedig Svájc, Kanada és a skandináv országok kerültek.
A legjobb hírnevű országok
Az első helyen nem meglepő módon továbbra is Svájc áll, amit főként stabil politikai rendszerének és magas életszínvonalának köszönhet. Érdemes azonban figyelembe venni folytonos semlegességét is, az ország ugyanis 1815 óta nem vett részt hadviselő félként külföldi háborúban. Sőt, a bécsi kongresszuson hivatalosan is elismerték állandó semlegességi politikáját, ami immár több mint két évszázada irányítja a svájci külpolitikát.
A svájciakat Kanada követi a rangsorban, ők két helyet javítottak az egy évvel korábbi adatokhoz képest, ezzel megerősítve békés és befogadó társadalmuknak és diplomáciai hozzáállásuknak hírnevét.
A skandináv országok szintén előkelő helyen szerepelnek: Norvégia, Svédország, Finnország és Dánia vannak még ott a top hatban. Ezek az országok a stabilitás, az átláthatóság és a környezeti vezető szerep globális imázsából profitálnak.
Magyarország javított a megítélésén
Hazánk a 35. helyről a 32-re mozdult előre, ezzel három helyet javítva. A Place Brand Observer legfrissebb országprofilja alapján Magyarország reputációja összetett képet mutat – ezért is szerepelhetünk csupán a rangsor középmezőnyében.
Hazánk márkaértékét a kulturális vonzerő és a regionális szerepvállalás erősítik, ugyanakkor az országprofil még a magyar felsőoktatás (különösen a Semmelweis Egyetem) nemzetközi elismertségét, valamit a magas relatív közbiztonságot és az alacsony terrorfenyegetettséget is kiemeli.
Továbbra is kihívást jelent azonban az üzleti hatékonyság kérdése, valamint a korrupciós problémák. A Place Brand Observer szerint ezek a tényezők korlátozzák Magyarország globális versenyképességét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A környező országokhoz viszonyítva azonban durván lemaradtunk: Ausztria és Olaszország például a 12. és a 13. helyen állnak (ezzel előbbi egy helyet rontva, utóbbi egyet javítva tavalyhoz képest), Németország (egy helyet javítva) a 20., Lengyelország (szintén eggyel előrébb kerülve) a 23., Csehország és Ukrajna pedig a 25. és a 26. helyen állnak (előbbi három pozícióval került hátrébb, míg utóbbi érdekes módon öt helyet javított tavalyhoz képest). Hazánk csupán az egy pozíciót javító, ezzel 41. helyre befutó Romániát tudta leelőzni a régiónkban vizsgált országok közül.
A leglátványosabb visszaesés
Bár a lista legalján Oroszország, Irán, Irak és Kína szerepelnek, ezzel a vizsgált országok leggyengébb reputációját elérve, sokkal látványosabb az Egyesült Államok helyzete.
Az USA 18 helyet esett vissza, így jelenleg a 48. helyen áll. A jelentés szerint ez részben annak tudható be, hogy az ország vámfenyegetéseket tett szövetségesei felé, valamint megkérdőjelezte NATO-kötelezettségeit. Ezek a lépések fokozhatják a kételyeket az amerikai politika és az USA nemzetközi szerepvállalása iránt.
Ezek a rangsorok nem elhanyagolhatóak, mivel egy ország magas reputációja hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez, a turizmus fellendüléséhez, valamint a nemzetközi kapcsolatokban való sikeres szerepléshez. A Reputation Lab szerint a reputációs index fontos eszköz lehet a nemzeti márkaépítésben és a globális versenyképesség növelésében is. Összességében tehát Magyarország pozíciójának javítása különösen fontos, ám továbbra sem látható ebben jelentős változás. A környező országokhoz képest is kevésbé jó a megítélésünk, azonban a helyezésünk és a változása még így is jóval kevésbé szembe tűnő, mint például az USA látványosan leromló reputációja.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







