Valaki bakizott, mert nincs mindenütt elég matrica, ezért érdemes érdeklődni a kiszemelt műhelynél, ha műszaki vizsgára menne autójával - írja a Népszabadság az Autó című lapra hivatkozva.
Az Autó című lap információja szerint február 8-án levélben értesítette a budapesti tanúsító szervezeteket (azaz a vizsgáztató állomásokat) Budapest Főváros Kormányhivatalának illetékes vezetője, hogy a műszaki érvényesítő címke és a környezetvédelmi plakett kiadását február 11-étől, azaz hétfőtől további intézkedésig felfüggeszti.
Mindez azt jelenti, hogy a vizsgahelyek a náluk készleten lévő plakettet és matricát tudják csak felhasználni, amint elfogynak a vizsgáztatáshoz nélkülözhetetlen kellékek, elvileg vége a mókának. Azért csak elvileg, mert maga a vizsgáztatás egyébként mehet, hiszen műszaki adatlapot kiadhatnak a tanúsítványadók (ezt jellemzően akkor szokták megtenni, ha betelik a forgalmi), amire, ha elmegy az ember az okmányirodába, megkapja az érvényesítő címkét.
Nagyobb gond lehet a környezetvédelmi felülvizsgálathoz kötődő plakett kapcsán: ha ez elfogy, nem léphetnek tovább, vagyis tényleg nem tudják elintézni a vizsgáztatást, és küldhetik vidékre vagy más fővárosi helyre a szerencsétlen autóst.
Valaki nagyon elszúrta?
Néhány száz forintos tételről beszélünk, valaki nagyon elszúrta a rendeléseket. A hivatali baki több ezer forintjába is kerülhet az autósnak, amit senki sem térít meg majd neki
Az okokról Az Autó szerkesztősége által megkérdezett és a területet jól ismerő forrás annyit mondott: nem kell semmilyen komolyabb problémára gondolni, annyi a baki, hogy egyszerűen elfogytak a matricák a budapesti vizsgahelyek számára.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azért ez elég nagy baj, hiszen ezzel rengeteg autóst hozhatnak kellemetlen, felesleges időveszteséggel és kiadással járó helyzetbe. A vizsgaállomások egy része megpróbál vidékről matricához és plaketthez jutni (már ha van jó kapcsolata). Érdemes telefonon megkérdezni a kiszemelt műhelyt, hogy van-e még plakettjük.
A kevésbé frekventált magánjavítóknál és a hatósági vizsgaállomásokon nagyobb esélyünk lehet a problémamentes vizsgáztatásra. A szerkesztőséghez is eljutott körlevélen kívül a biztosok nem kaptak egyéb tájékoztatást, így most mindenki tanácstalanul várja, hogy megoldódjon az abszurd helyzet.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








