Akarat és politikai döntés kérdése, hogy megújul-e a budapesti 60-as villamos, azaz a fogaskerekű vasút. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint a projekt egy része már ebben az uniós finanszírozási ciklusban megvalósulhat, ám a BKK a következő, 2014-2020 ciklusban látna munkához - írja a Világgazdaság.
A fogaskerekű jelenleg meglehetősen rossz állapotban van. A szerelvények és a pálya rossz műszaki állapota miatt csak 15-20 kilométeres óránkénti sebességgel lehet haladni és a legsűrűbb, hétvégi menetrend is csak 12 perces követést tesz lehetővé. Hét közben 3-4 kétkocsis szerelvény jár, hétvégeken szükség lenne ötre is, de a meglévő hétből ritkán üzemképes ennyi egyszerre. A fogaskerekűt 1973-ban építették ki mostani állapotára, azóta nagyobb karbantartás, fejlesztés nem történt
Dorner Lajos, a VEKE elnöke - az eredeti tanulmány egyik szerzője, és a projekt fő gondozója - elmondta, hogy a projekt tartalmazza a fogas pályájának teljes átépítését, - beleértve a vonal által érintett, kis hidak cseréjét és megemelését is -, az áramellátási rendszer és a biztosítóberendezés megújítását, a vonal meghosszabbítását a Széll Kálmán térig, illetve a Normafáig, valamint nyolc új szerelvény vásárlását és a megállók környezetének rehabilitációját.
A rekonstrukció után akár 7 és fél perces követéssel, és 40 km/h sebességgel haladhatnának az új járművek.
A BKK szándéka szerint a következő, 2014-2020 európai uniós pénzügyi ciklusban megvalósulhat a fogaskerekű fejlesztése, ezért uniós forrásból már készülnek a megalapozó vizsgálatok és a további tervek.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








