-2 °C Budapest

Csökken a BKK bérletek ára januártól

MTI
2013. november 14. 12:11

Csaknem tíz százalékkal csökkennek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérleteinek árai, miután a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag, 33 igen szavazattal elfogadta az erről szóló előterjesztést csütörtökön.

Ennek értelmében januártól a teljes árú havi bérlet 10 500 forint helyett 9500 forintba, a dolgozók kedvezményes éves bérlete 114 600 forint helyett 103 ezer forintba, a tanulók havi bérlete 3850 forint helyett 3450 forintba, a nyugdíjasoké pedig 3700 forint helyett 3330 forintba kerül jövő évtől.

2010-ben volt ilyen olcsó
Legutóbb 2013. január elsejével emelkedett a budapesti jegyek és bérletek ára, a felnőtt havi bérlet a korábbi 9 800 forintról nőtt 10 500-ra. Ezt megelőzően 2010. februárjától nőttek az árak, a havi felnőtt bérlet esetében 9 800 forintra, a korábbi 9 400 forintról .


A kormánypárti előterjesztők számításai szerint egy kétgyermekes család, ahol mindkét gyerek iskolába jár és mindenki vesz bérletet, 2013-ban 344 000 forintot, 2014. január elsejétől viszont 33 600 forinttal kevesebbet, 310 800 forintot fizet majd bérletre egy évben.

Az elfogadott rendelet emellett azt is tartalmazza, hogy 2014-ben, hogy bevezetik a közoktatásban tanulóknak a kétheti bérletet, mivel többször is felmerült már az igény erre, és június középén ér véget a tanítási év, így az oktatási időszak utolsó két hetére jól használható bérletfajta lenne. Ennek árát 2550 forintban állapították meg.

A fenti képet csütörtökön tette ki hivatalos Facebook-oldalára a BKK


Az utasoktól érkező észrevételek alapján bevezetik a kedvezményes kutyabérletet is, ennek ára 5250 forint lenne. Az előterjesztők azzal indokolták a bevezetést, hogy ritkán váltanak teljes árú bérletet a kutyák számára, inkább jeggyel, és csak ritkábban szállítják őket. Azokban az esetekben pedig, amikor megváltják a pórázon vezetett kutya számára a teljes árú bérletet, panaszok forrása a fizetendő díj mértéke.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A gyenge kereslet miatt megszüntetik a nyugdíjasok és a diákok számára az éves Budapest-bérletet, bevezetik viszont a nosztalgiabérletet, amely 15 ezer forintba kerül és érvényessége a BKK által megrendelt nosztalgiajáratokra terjed ki. Ezzel kapcsolatban az előterjesztés megjegyzi, hogy minimális bevételt várnak a bérlettípustól, de segíthet a közösségi közlekedés népszerűsítésében.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 08:13