Egy brit férfi a vonatjáratai késéséből származó kártérítésekből finanszírozott luxusnyaralást édesanyjának Tenerifén.
Nagycsaládoknak írt ki szociális üdülési pályázatot a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA); a jelentkezők több mint negyven szálláshely közül választhatnak. Az üdüléshez fizetendő önrész egy négygyermekes családnak 3-6 éjszakára 20 ezer forint, plusz az idegenforgalmi adó.
A kormány az Erzsébet utalványok forgalmazásából befolyó 3 milliárd forintot további 3 milliárd forinttal egészíti ki, így idén összesen 6 milliárd forintért írhatnak ki pályázatokat.
Tavaly 43 ezren vehettek részt a nagycsaládos üdülési programban, idén az a cél, hogy ezt - a megduplázott támogatásnak köszönhetően - kétszeresére emeljék.
Idén 70 pályázatot hirdetett meg az MNÜA. A dokumentum szerint az Erzsébet-program a kedvezményezettek köréből idén is kiemelten a nagycsaládosokat, a fogyatékossággal élőket valamint a nyugdíjasokat részesíti üdülési, kikapcsolódási támogatásban.
A pályázaton nyertes családok több mint negyven szálláshely közül választhatnak; ezek egy része vízparton, strandok közelében, például a Balatonnál, Hévízen vagy Balfon található, de vannak köztük hegyvidéki panziók is. A szálláshelyek listájáról a www.erzsebetprogram.hu oldalon választhatnak majd üdülőhelyet és foglalhatnak időpontot a nyertesek A nagycsaládok december 31-éig használhatják fel az üdülési lehetőséget.
A pályázati kiírásra elektronikus úton, ugyancsak az Erzsébet-program honlapján, egy adatlap kitöltésével lehet jelentkezni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A nagycsaládos pályázat mellett további "futó" pályázatokra is lehet még jelentkezni az oldalon keresztül, így például a tavaszi, az őszi és a nyári tematikus - például sport- vagy művészeti - gyerektáborokra.
Akiknek nincs internetkapcsolata, azok az úgynevezett segítőpont hálózattól kérhetnek segítséget, így például a kormányablakokban, vagy a sokgyerekesek a Nagycsaládosok Országos Egyesületének helyi irodáiban.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.







