Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Úgy tűnik, a magyarok bevásárlóturizmusában a legerősebb mozgatórugó a kalandvágy, a boltvadászat élménye. Hiába gyengült a forint 2018 második negyedévében, mégis nőtt a bevásárlóturizmus. És bevásárlóturizmus ide-oda: a magyar boltosoknak áll a zászló, mert azért hozzánk is jönnek.
Ha bevásárlóturizmusról volt szó eddig arról szólt a fáma, hogy a fő mozgatórugó a határokon túli bolti ár, a valutaárfolyam, hiszen így lehet összehasonlítani, mi mennyi itthon és ott - írja közleményében a blokkk.com. Ezzel szemben 2018 májusában már a 315-320 forintos sávba ugrott a forint euróhoz mért árfolyama, június végére pedig 328 forintra szökött fel, a korábbi esztendők éves 310 forintos átlagához képest. De hát úgy tűnik, ez nem riasztotta el a külhoni boltokban kalandozni vágyó magyarokat, hiszen negyedével többet költöttek azok a bevásárlóturisták, akik kifejezetten ezzel a céllal vágtak neki az utazásnak. Pedig a benzin sem volt olcsó.
Könnyen lehet azonban, hogy a 27 százalékos magyar áfakulcs még mindig dob annyit a hazai árakon, ami az árfolyamnak, vagy üzemanyagárnak a bevásárlóturizmusban kedvezőtlen irányú mozgásait ellensúlyozza, egy határig. És az a határ - úgy tűnik - még nem az országhatár - hívja fel a figyelmet a blokkk.com
Ez van
A bevásárlóturizmus az, amikor kifejezetten bevásárlási céllal kerekedik fel turistáskodás címén a vásárló és utazik a határon túlra, ide, vagy oda. A turisták nagyobb része persze pihenni, szórakozni, nyaralni utazik külföldre, de ők is betérnek a boltba vásárolni. A statisztikákból ki is tűnik, hogy a hagyományosnak számító - tehát nem bevásárlási céllal felkerekedő turisták költekeznek jobban a boltokban. Így számba vettük a turisták összes boltos költekezését (élelmiszer és különféle iparcikk vásárlásait) és ezen belül a bevásárlóturisták pénzszórását is.
Érdekes módon 2018 első félévében a külföldi bevásárlóturisták sem árasztották el jobban az országot, hiába kaphattak az eurójukért több forintot, olyannyira nem, hogy a külhoni turisták összes boltos költekezése még vissza is esett a korábbi időszakhoz képest, a bevásárlóturisták pedig, akik kifejezetten vásárlási céllal jöttek-mentek, nagyjából ugyanannyit költöttek a boltokban, mint régebben - írja a portál.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Durvulnak a hazaiak
Az elmúlt években - 2013-2017 között - megkétszereződött a magyarok bevásárlóturizmusa. A vásárlási céllal utazók költése 2017-ben túllépte a 100 milliárd forintot. A turisták költekezésének, ezen belül a bevásárlóturizmus zászlaja azért a magyar boltosoknak áll, hiszen a külföldről érkező turisták összességében is, ezen belül a bevásárlóturizmust nézve is több mint a kétszeresét költik nálunk annak, mint amit a magyar turisták a határokon túl. Így a hozzánk érkező turisták korábbi költekezését is nézve a magyar boltosok javára billen a mérleg - írja számításaira hivatkozva a blokkk.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







