2 °C Budapest

Na ne! Elfelejthetjük a szép időt: egész jövő héten esni fog

MTI
2019. április 7. 19:04

Csapadékosabb, de továbbra is meleg idő várható a jövő héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

Hétfőre virradóra foltokban pára, illetve köd is képződhet. A nyugati határvidék mentén záporeső, esetleg zivatar előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10 fok között alakul. Az Északi-középhegység völgyeiben, az Alföld homokhátságain ennél pár fokkal hidegebb lehet a reggel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható, az alacsonyabb értékek a záporok által érintett dunántúli tájakon lehetnek.

Kedden többórás napsütés mellett kiemelten a Dunántúlon erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható, a legkevesebb napsütés északkeleten lesz. Elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar. A középső országrészben a legkisebb a csapadék esélye, míg az Alpokalján jelentősebb mennyiség, de így is csak néhány milliméternyi eső eshet. Az északkeleti, északi szél főként az Észak-Alföldön erősödik meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.

Szerdán többféle várhatóak záporok, zivatarok. A leghidegebb órákban 6-12 fok lehet, napközben 14-21 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön is számítani lehet záporokra, zivatarokra. A minimumhőmérséklet 6 és 12, a maximumhőmérséklet 14-21 fok között valószínű.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Pénteken és szombaton szórványosan valószínű eső, zápor. Helyenként a szél is megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mindkét nap 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul.

Vasárnap elszórtan előfordulhat kisebb eső. Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?