A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Pénteken helyenként akár 36 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet. Az első augusztusi hétvégén is jellemzően 30 fok körül alakulnak majd a maximumok. Emellett sok lesz a napsütés, csak néhol lehet zápor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken meleg, napos idő lesz, kevés helyen csapadékkal. Az északkeleti és délnyugati tájakon előfordulhat zápor, esetleg zivatar is. Intenzív csapadékhullás környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. Zivatarveszély miatt péntekre Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Somogy és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
A leghidegebb órákban többnyire 14-21 fok lesz, de a nagyobb tavak partjain és a belvárosokban ennél magasabb lehet a minimumhőmérséklet. Napközben 28-35 fokig melegszik a levegő, de északnyugaton egy-egy helyen 36 fok sem kizárt. Felhívták a figyelmet arra is, hogy pénteken a figyelmeztetési értéket meghaladó, 7,7-es (nagyon erős) UV-B-sugárzás várható.
Szombaton, augusztus elsején túlnyomóan napos időre lehet számítani, csapadék nélkül. A minimumhőmérséklet 9-19, a maximum 26-32 fok között várható.
Vasárnap napközben nem valószínű csapadék, estétől a nyugati, északnyugati megyékben viszont helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A Dunántúlon időnként megélénkül, zivatarban megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-18, a legmagasabb 26-32 fok között alakul.
További időjáráshírek, előrejelzés ITT!
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







