A brit légitársaság március közleménye szerint a Dubaj, Bahrein, Ammán és Tel-Aviv felé közlekedő járatait május 31-ig törölte.
Ennyi volt: máris van olyan nagyvállalat, aki egy az egyben a vásárlókra hárítja az új különadót
Levélben értesíti utasait a Ryanar, hogy az érintett utakra egy az egyben átterhelik a kormány új különadóját, ami jegyenként 3 900 forint.
Levélben értesíti utasait a Ryanair, hogy „Magyarország 2022. június 4-én új légiforgalmi adót vezetett be a Magyarországról 2022. július 1-jén vagy azt követően induló járatok utasaira. Ez azt jelenti, hogy még abban az esetben is, ha június 4-e előtt készült a foglalás, de a járat Magyarországról július 1-jén vagy azt követően indul, ezt az új adót ki kell fizetni a Magyar Kormány részére” – írják.
A levélben az olvasható, hogy az új adó mértéke 3900 Ft (kb. 10 €). A járatra vonatkozó adó utasonként 3900 forint. A légitársaság közli, hogy a Ryanair Általános Szállítási Feltételeinek (4.2.2. cikk) megfelelően, tekintettel arra, hogy a légitársaságok és az utasok nem kaptak időben információt erről az adóról, ezért a foglaló kártyáját (amit fizetéskor használt) megterhelik az új adónak megfelelő összeggel.
A cég azt is közli, hogy azok az utasok, akik nem kívánják elfogadni ezt az adót, lemondhatják foglalásukat, és ebben az esetben teljes visszatérítést kapnak. A térítésmentes lemondásnak azonban határideje van. A vállalat azt is közölte, ha valaki a visszatérítéssel él, azt 7 munkanapon belül visszafizetik neki.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







