A változtatást azzal indokolták, hogy így tudják továbbra is biztosítani "a legjobb megtekintési és vásárlói élményt".
Megemelte és egységesítette az árait a Wizz Air. Az egyik utazási portál szerint a drágulás gyakorlatilag a semmiből érkezett.
Hirtelen árat emelt a Wizz Air pénteken: egy nagy lépésben durván megemelték a tarifákat, és egységes szintre hozta őket - írja az okosutas.hu.
A portál szerkeszői épp a legolcsóbb járatok között válogattak, amikor hirtelen a 3980 és 10 ezer forint körüli repjegyek ára útvonaltól függően egységesen 5940, vagy 15740 forintra emelkedett a rendszerben.
Az első kategóriába tartoznak a hagyományosan legolcsóbb útvonalak, például Brüsszel-alsó, vagy Milánó, de ilyen kifelé útra az utolsó néhány nyaralójárat is Burgaszba. Viszont a többségnél minden járat, ami ennél olcsóbb volt, egységesen felment 15740-re. Porto, Oslo is, Párizs, London, minden. Végig a teljes menetrendben, egészen jövő márciusig. Kivéve persze ami ennél drágább volt, az nem jött le nyilván. Pedig ennyiért legalább Tenerife, vagy Dubaj jó lett volna, vagy hazajönni karácsonyozni Angliából
- írja a portál.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







