A helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak február 2-án 1966 kátyúról és egyéb úthibáról érkezett jelentés.
Kiadták a riasztást: ezek a megyék nem ússzák meg a zivatart, szelet, jégesőt, itt az őszi zimankó
Ma szórványosan lehet zivatar kialakulására számítani, amit néhol viharos szél (60-80 km/h) és apró szemű jég kísérhet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az egész országra citromsárga riasztást adtak ki zivatarveszély miatt. Az esős, szeles, hűvös idő még miatt még kedden is elsőfokú riasztás lesz mind a tizenkilenc megyében. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet.
Hétfőn délelőtt az összefüggő felhőtakaró délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot, mögötte északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások mellett többórás napsütés valószínű. Reggel még többfelé, délelőtt a délkeleti országrészben még esős idő várható, majd ahogy az ország többi részén, arrafelé is záporok, zivatarok alakulhatnak ki - írja a met.hu. Az északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen erős, elsősorban Sopron térségében, illetve a zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







