Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a téli abroncsok teljesítménye a felmelegedő aszfalton jelentősen romlik, így a halogatás közvetlen kockázatot is jelenthet a biztonságos közlekedésre.
A főpolgármester jelentette be, mikortól indul a teljes üzem a felújított hídon. A civil autósok egyelőre nem, csak a buszok, kerékpárosok és a taxik használhatják az útpályát, nyáron döntenek arról, hogy ez változik-e.
Az utolsó simításokat végzik a Lánchídon, melyet másfél éve kezdtek el felújítani. Most végre kiderült az is, hogy az autósoknak és kerékpárosoknak már csak egy hónapot kell várniuk, mire ismét birtokba vehetik: erről Budapest főpolgármestere írt Facebook-bejegyzésében.
A múlt hétvégi próbaterhelés is sikeresnek bizonyult, a felújítás első nagy egysége, a híd útpályájának megújítása néhány héten belül befejeződhet, ezért meghoztuk a híd jövőjével kapcsolatos első döntést
- írta a bejegyzésben Karácsony Gergely. Hozzátette azt is, hogy a civil autósok egyelőre nem mehetnek rá a felújított útpályára: december közepétől a buszok, taxik és kerékpárosok használhatják a hidat, és még a gyalogosoknak is várniuk kell, hiszen a híd felújításának következő szakasza a gyalogosok által használt részek felújítása lesz.
A főpolgármester azt is írta: a főváros azt szeretné, ha a híd a haladás és a fejlődés jelképe lenne, ezért ki fogják kérni a budapestiek véleményét arról, hogy a civil autósok egyáltalán használhassák-e a hidat, ha az majd teljesen kész lesz. Épp ezért van, hogy egyelőre csak a taxik, buszok és kerékpárok használhatják: a főváros tesztidőszaknak szánja a következő hónapokat, ezután születhet végleges döntés, kit engednek rá a 150 éves, most felújított hídra.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







