A nappali hőmérséklet maximuma -1 és +5 fok között várható.
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) egységes szabályokat javasol az elektromos rollerekre, egyebek közt gyárilag beépített 20 kilométer/órás sebességkorlátozást és nagyobb, legalább 30,5 centiméter átmerőjű kerekeket, a rollerek használóinak pedig bukósisak kötelező viselését írná elő – írta a hvg.hu a brüsszeli testület friss jelentése alapján. Azt is javasolták, hogy az elektromos rollereket csak 16. évét betöltött személy vehesse igénybe, valamint megtiltanák, hogy a járművet gyalogúton, illetve ittasan vezessék.
Az elmúlt öt évben az elektromos rollerek gyorsan terjedtek, így az ezzel összefüggő halálesetek és súlyos sérülések száma is emelkedett - írja a lap. Erre reagált most ez a jelentés, mely sürgeti a szigorítást. Az is gondot jelent, hogy az EU-ban az elektromos roller használatának szabályozása tagállamonként eltérő, az egységesített intézkedések biztonságosabbá tennék a közlekedést.
Az elektromos rollerek ma már mindennaposak az európai városokban, de a kórházakban is egyre több a járművel súlyos balesetet szenvedettek száma, ezért ésszerű, egységesített intézkedéseket kell bevezetni a közlekedők biztonsága érdekében
– mondta Antonio Avenoso, az ETSC elnöke. Csak Németországban mintegy 2100 balesetet regisztráltak elektromos rollerrel összefüggésben 2020-ban, mely egy év alatt 5500-ra emelkedett, tavaly pedig már mintegy 7600 ember sérült meg, illetve októberben 11-en veszették életüket.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







