A helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak február 2-án 1966 kátyúról és egyéb úthibáról érkezett jelentés.
Napos, havas hétvége után jöhet a szeszélyes tavaszi időjárás: nem ússzuk meg a szelet, esőt, fagyot?
Szombaton reggeltől estig napos időnk lesz, 8-14 fokos maximumokkal, melybe egyedül a szél rondíthat bele - írja az Időkép. Vasárnap viszont már sok helyen búcsút inthetünk a napsütésnek, ugyanis egy markáns hidegfront közelít meg bennünket, ami felhők mellett elszórt záporokat, északra néhol hózáporokat is hozhat - írják. Az északnyugati szél a délnyugati és északkeleti tájak kivételével többfelé lesz élénk, erős. A csúcshőmérséklet 4-11 fok között alakul vasárnap.
A jövő hét időjárása pedig mozgalmasnak ígérkezik a lap szerint: nyugatiassá válik felettünk az áramlás, és ennek köszönhetően nem lesz hiány az időjárási frontokból sem. Hétfőtől a magasban is melegedés kezdődik, így ezt követően az átlagosnál melegebb napokra készülhetünk, bár azt is kiemelték, hogy viszonylag nagy hőmérsékleti kontraszt alakulhat ki az ország északkeleti és déli-délnyugati fele között.
Várhatóan többfelé számíthatunk majd elszórt csapadékra, délebbre eső, zápor; északkeleten a hét elején akár hó, havas eső, hózápor formájában. A nyugatias szél végig élénk, olykor erős lesz, így összességében szeszélyes, fejfájós hét áll előttünk - írták.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







