Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Kiadták a riasztást: durva zivatar csap le az országra, csak ez a 6 vármegye ússza meg a zord időt
Ma napközben a keleti országrészben, azon belül is főként az ország északkeleti harmadában lehet zivatarok kialakulására számítani, de délután a Dél-Dunántúlon is kialakulhatnak zivatarok. Estére lecsengés várható. Vasárnap napközben a déli és középső területeken kedvezőbbek a feltételek zivatarok kialakulásához. A zivatarokat átmeneti intenzív csapadék, helyenként kisméretű jég (~1 cm jégátmérő) és néhol viharos (~60 km/h) széllökés kísérheti - írja a met.hu.
Az észak-nyugati országrész fogja megúszni a nagyobb zivatart. Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Veszprém, Pest és Fejér vármegyék kivételével mindenhol elsőfokú riasztás van érvényben, mert zivatar alakulhat ki. "Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!" - írták.
Frissítés! További 4 megyére is kiadták a riasztást, így már csak Győr-Moson-Sopronban és Komárom-Esztergomban nem kell heves viharra számítani.
Azt is közölték, hogy kettős fronthatás várható, ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. Vasárnapra Pest, Fejér, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékre adtak ki citromsárga riasztást - hétfőn és kedden ismét nagyobb területen várható vihar.
Előrejelzés a Balaton és a Velencei-tó térségére
A Balatonnál szombaton mérsékelt (10-20 km/h) déli, délnyugati szél a délután folyamán többször megélénkülhet (jell. 25-30 km/h), néhol 35 km/h körül), zápor környezetében meg is erősödhet (40-55 km/h). A délután második felében ritkulnak az élénk lökések, estére 25 km/h alá mérséklődik a szél. Délután is a felhőzet lesz túlsúlyban felettünk, de már vékonyabbá, szakadozottabbá, gomolyossá válhat. A nap második felében inkább már az időszakos záporos csapadék lesz jellemző, amely estébe nyúlóan több hullámban érkezhet a tavakhoz délnyugat felől néhol egy-egy villám kíséretében. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 fok körül alakul, a késő esti 7, 8 fok körül várható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Balaton nyugati, középső és keleti medencéjében, valamint a Velencei-tavon is az elsőfokú viharjelzés érvényes.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







