A jövő hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni.
A Bolt a közleményében állítja: minden esetben a magyar jogi szabályozások szerint jár el, és azoknak maximálisan eleget téve mindenben együttműködik az illetékes hatóságokkal.
A BOLT HTX Kft. minden esetben a magyar jogi szabályozások szerint jár el, és azoknak maximálisan eleget téve mindenben együttműködik az illetékes hatóságokkal. A társaság védjegyoltalommal, azon belül is szó és szóösszetételre vonatkozó védjeggyel rendelkezik. A Bolt Technology OÜ, vagyis a Bolt központ a jogosultja az érvényes, nemzeti (magyar) BOLT TAXI szóvédjegynek. A Bolt HTX Kft. jogosult a nevezett védjegy használatára és arra, hogy a védjegy használatát a vele szerződéses jogviszonyban álló partnerei számára engedélyezze - írja a cég közleménye.
Emellett a társaság a fővárosi taxirendeletben foglalt kritériumoknak teljes mértékben megfelel. A Bolt HTX Kft. a Budapest Főváros Kormányhivatala által kiállított Diszpécserszolgálati Engedély alapján működik, valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt., mint közlekedésszervező által kiadott engedély alapján a Bolt HTX Kft jogosult a védjegyoltalommal ellátott szabadjelző használatára. A társaság teljes mértékben jogszerűen működik - közölték ezen felül.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







