Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Óriási tűzvész pusztít a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén: tízezreket evakuálnak, óriási a káosz
A görög hatóságok vasárnapra virradóan is folytatták a lakosok és turisták evakuálását és elszállásolását Rodosz szigetének több falujából, ahol öt napja erdőtűz tombol - jelentette több helyi médium.
Az erős szelek által gerjesztett, a sziget központjától kelet felé 9 kilométer hosszan húzódó tűz rendkívüli körülmények között tombol - hangsúlyozta Vaszilisz Varthakogiannisz, a görög tűzoltóság szóvivője a Skai TV-ben. "Ez nem olyan tűz, amely holnap vagy holnapután véget ér. Ez még sokáig fog minket zavarni" - mondta.
Pefki, Lindosz és Kalathosz falvakból további mintegy 1200 ember várja, hogy kimenekítsék. "Tegnap este tűzgátakat helyeztünk el Laerma falu körül" - ismertette a helyi Open TV-nek Konsztantinosz Taraszliasz, a sziget egyik választott tisztviselője. "De a szél ma reggel 180 fokos fordulatot vett, és ez felszította a tüzet több kilométeren át (...), elérve a turisztikai területeket" - tette hozzá.
A sziget hatóságai közölték, hogy harmincezer, a lángok által fenyegetett embernek nyújtottak menedéket. Mintegy kétezer embert hajóval evakuáltak a szigetről. Több mint harminc hajó vett részt ebben az evakuálásban, és a görög parti őrség szerint az evakuáltak a Földközi-tenger szigetének keleti partján lévő Kiotari és Lardosz településen voltak.
A parti őrség három hajója vezette a műveletet, amelyben több mint harminc magánhajó vett részt, míg a görög haditengerészet egyik hajója a terület felé tartott. Az SMS-üzenetekkel figyelmeztetett turisták bőröndökkel és gyerekekkel menekültek a tengerpartra, és néhányan nem tudtak kapcsolatba lépni a légitársaságukkal, így lekésték a járatukat.
A helyi hatóságok szerint mintegy harmincezer embernek sikerült minden eszközzel elhagynia a veszélyeztetett területeket. A tűzoltóparancsnok helyettese, Jannisz Artapoiosz szerint ez a tűz, amely a sziget közepén lévő hegyről indult, a legnehezebb, amellyel a rodoszi tűzoltóságnak valaha is szembe kellett néznie.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tűz oltásában öt helikopter és 173 tűzoltó vesz részt. Kiotari településen három szállodában is károk keletkeztek. A hatóságok három kompot vezényeltek Rodosz kikötőjébe, hogy befogadják a kimentett embereket - jelentette az ANA görög ügynökség, miközben több tucatnyi autóbuszt küldtek az evakuáláshoz - mondta Terisz Hatcijoannu, Rodosz önkormányzatának egyik tisztviselője. Görögországban jelenleg kivételesen hosszú ideje tartó hőhullám van, a hétvégén várhatóan 44 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
(Címlapkép - Damianidisz Lefterisz, MTI/MTVA)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







