A BudapestGO applikáció több funkciója karbantartás miatt 2026. március 18-án este 10-től másnap reggel 7-ig nem lesz használható.
Nincs szükség további áremelésre a budapesti fürdőkben, hatásos volt az energia-válságterv - írja a Világgazdaság. Bár a hideg és viharos főszezoni időjárás szűkre szabta a strandszezont, mégis növekedett a budapesti történelmi fürdők forgalma. Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGHYH) Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy júniusban csaknem 100 ezer vendég hiányzott a fővárosi strandokról a rossz idő miatt, ennek ellenére az első hat hónapban összesen 16 százalékos a vendégforgalom-emelkedés a BGYH létesítményeiben. A Széchenyiben 12 százalékkal, a Lukácsban 26 százalékkal, a Gellértben pedig 28 százalékkal nőtt a vendégek száma az első félévben.
Áremeléssel nyitották az évet, de újabbra már nem készülnek a budapesti fürdők - írja a lap. Terven felüli bevételt hozott a bérletek értékesítése. Kedvező árának köszönhetően idén már 32 ezer darab, a tavalyinál 20 százalékkal több, zömében 100 alkalmas bérletet értékesítettek. Miközben markáns a külföldi vendégforgalom növekedése a budapesti történelmi fürdőkben, idén a Sziget Fesztiválról kevesebb vendéget fogadtak, és egyelőre az atlétikai világbajnoksághoz sem kötődik kiugró vendégszám - írják.
Az augusztusi forgalommal kapcsolatban erős pozitív várakozás van, a mostani jó idő megdobta a strandok látogatószámát
– mondta Borosné Szűts Ildikó.
Átalakult idén a fürdők látogatottsága is, a korábbi erős hétvégék, telt házas szombat–vasárnapok helyett immár tendenciózusan a szombat és a hétfő a két legforgalmasabb nap. Kedvezően alakul a gyógyászati szolgáltatások iránti kereslet is, a Lukács és a Széchenyi fürdő gyógyászati szolgáltatásaira növekvő belföldi keresletet érzékelnek. Az első fél évben e két helyen 100 ezren, a tavalyinál 30 százalékkal többen vettek igénybe a gyógyászati kezeléseket - közölték.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







