A jövő hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni.
Magyarországon az 1-2 medencével rendelkező kis gyógyfürdőktől a rengeteg medencével, csúszdával és más szolgáltatásokkal rendelkező élményfürdőkig számos lehetőség van a strandolásra. Nem mindegy azonban, főként 2023-ban, hogy mennyit kell fizetni a belépőjegyekért. A Pénzcentrum most több mint 100 magyarországi fürdő aktuális, főszezonban érvényes jegyárait gyűjtötte össze, így listánkból könnyen lehet tájékozódni, milyen árfekvésűek a kinézett fürdők. A térképünkkel pedig a hozzájuk közel eső helyeket kereshetik meg egyszerűen a fürdőzni vágyók. Az felnőtt napijegyárak nagyjából 2 ezer forintnál kezdődnek és akár 10 ezer forintnál is többe kerülhetnek, attól függően, hol és mikor tervezünk fürdőzni. Érdemes azt is figyelembe venni, hol vehetünk igénybe valamilyen kedvezményt, mert akkor sokat faraghatunk a költségekből.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hazai gyógy- és élményfürdők az utóbbi egy év során jelentősen megdrágultak. A KSH-tól kapott adatok szerint egy felnőtt napijegy pár ezer forinttól akár több mint 10 ezer forintig is terjedhet, így egy család fürdőzése az igénybe vett szolgáltatások függvényében 20-40 ezer forintra is rúghat 2023-ban. A drágulás éves szinten (2021-ről 2022-re) is magas volt már tavaly: 16,7 százalék a gyógyfürdőben és 14,3 százalék az élményfürdőkben. Az utóbbi egy évben a havi átlagárak alapján viszont még nagyobb áremelkedést láthatunk: 2023 májusában már átlagosan 4 310 forint volt az egész napos belépő gyógyfürdőkbe hétköznaponként, élményfürdőkbe pedig 4 800 forint. Ez a gyógyfürdők esetében 46,1 százalékos, az élményfüdőknél 25 százalékos drágulást jelent.
A Pénzcentrum közel 100 magyarországi gyógy-, termál és/vagy élményfürdő egésznapra szóló belépjegyárait gyűjtötte most össze. A listánkból látszik, hogy szolgáltatásoktól, elhelyezkedéstől függően a 2000 forintos (felnőtt) jegyáraktól a 10 ezer forintnál is magasabb belépőkig rengetegféle díjszabással találkozhatunk. Egyes fürdőknél még most is számít, hogy hétköznap, vagy hétvégén megyünk-e, illetve a különféle kedvezmények rendszerek is jelentősen eltérhet.
Az biztos, hogy a legtöbb fürdő kínál valamilyen kedvezményt a helyi lakosoknak, sőt egyes helyeken még a szomszédos településeken élők is jelentős kedvezményeket kapnak. Aztán sok gyógyfürdőbe beutalóval is el lehet menni, olcsóbb jeggyel, illetve gyógykezelések is igényelhetők. A nyugdíjas, diák- és gyerekkedvezmények egészen változatosan alakulnak. Egyes fürdőkben teljesen egységes jegyárak vannak mindenki számára, máshol csak felnőttek és nem felnőttek között tesznek különbséget, a nyugdíjasok nem élveznek külön kedvezményt. Sok helyen a diák- és nyugdíjasjegy egyárban van, de valahol a fiatalok, valahol pedig az idősek mehetnek be még kedvezményesebb áron. Volt fürdő, ahol a gyermekbelépő például magasabb volt, mint a nyugdíjasjegy.
A fürdők belépőjegyeit áttekintve biztos, hogy a pénztárcánk szempontjából nagyon fontos, hol milyen kedvezmény vehető igénybe. Hogyha szeretnénk valahol kikapcsolódni a nyáron, hosszúhétvégézni, vagy csak egy egynapos fürdőzés beiktatni, a helyszín kardinális lesz abban, mennyit fogunk elkölteni. Természetesen Debrecenből nem érné meg leautózni Zalaegerszegre egy kedvezményes jegyárért, viszont egy négytagú család esetében érdemes lehet kisebb távolságokra elindulni. A nyugdíjasoknak pedig főként, hiszen ők a tömegközlekedést ingyen veszik igénybe.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ráadásul Magyarországon tényleg rengeteg fürdő működik, az is lehetséges, hogy kvázi a "szomszédban" találhatunk olyan strandot, amit eddig nem ismertünk. Ezért a kigyűjtött fürdőket térképre is tettük, hogy elhelyezkedés szerint lehessen válogatni a helyek közül:
Van olyan fürdő, amelyet te ismersz, a térképünkön viszont nem szerepel? Jelezd nekünk a penzcentrum@penzcentrum.hu címen!
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







