Összegyűjtöttünk több olyan ajánlatot, ahol 10 ezer forint alatt megszállhatsz februárban.
Érvényben a riasztás, csúnya, ami ezekre a megyékre vár: vasárnapra még jócskán kijut az esőből
Vasárnap borongós marad az idő, hétfőn már felszakadozik a felhőzet, szerdáig napsütéses idő valószínű.
Vasárnap borongós marad az idő, és újabb esőre, záporra kell számítani, főként keleten zivatarra, helyenként akár heves viharra. Jelentős mennyiség várható több helyen, a zivatarokat jégeső, viharos széllökés kísérheti. Az északias szél élénk, erős, nyugaton és északkeleten viharos lehet. Délután 16-26 fok valószínű, délkeleten, keleten lesz a legmelegebb - írja az Időkép. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a nyugati megyék kivételével minden más területre riasztást adott ki zivatarok miatt.

Hétfőn eleinte a középső, nyugati tájakon előfordulhat még gyenge eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar. Ezt követően felszakadozik a felhőzet, túlnyomóan napos időre készülhetünk. Az északkeleti szél napközben többfelé élénk lehet, estére mérséklődik. Délután 23-30 fok várható, keleten lesz a legmelegebb.
Kedden kevés felhő lesz felettünk, egy-egy kisebb zápor legfeljebb nyugaton fordulhat elő. A keleties szél mérsékelt, helyenként élénk lesz. Délután 24-29 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Szerdán legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, csapadék továbbra nem várható. Mérsékelt, néhol élénk lehet a keleti, délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23-28 fok között valószínű.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







