A Balaton térsége továbbra is a hazai nyaralópiac motorja: az északi parton 1,2 – 1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzők.
2023 nyarán a magyar vendégek száma 696 ezer volt Horvátországban, 20 százalékkal nőtt, az általuk eltöltött 3,5 millió vendégéjszaka 17 százalékkal több a tavalyi egész éves adatnál.
Rekordszámú magyar turista látogatott 2023-ban Horvátországba, és több időt töltöttek el nyaralással, mint valaha, amit elsősorban a schengeni övezethez való csatlakozásnak köszönhető - mondta Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója. A vg.hu szerint a szakember arról beszélt, szeptember végéig 18,7 millió turista 102 millió éjszakát töltöt az országban, Németországból, Szlovéniából és Ausztriából érkezett a legtöbb nyaraló, Magyarország a hetedik legnagyobb küldőállam volt ebben az évben.
Mint kiderült, idén a magyar vendégek száma 696 ezer volt, 20 százalékkal nőtt, az általuk eltöltött 3,5 millió vendégéjszaka 17 százalékkal több a tavalyi egész éves adatnál. 2023-ban átlagosan 5 napot töltött egy-egy magyar Horvátországban. A honfitársaink által leglátogatottabb régió a Kvarner-öböl volt, ahol most először meghaladta az egymilliót a magyar vendégéjszakák száma. Ezt követően Isztria, Zadar, Split és Sibenik volt a legnépszerűbb. A városok közül Crikvenicán, Viren, Rovinjban, Porecben és Medulinban nyaralt a legtöbb magyar.
Bár egyre több a hotelben, kempingben megszálók aránya, a magyarok továbbra is a magánszállásokat kedvelik, és csak 25 százalékuk vett részt szervezett úton, a többiek ezt maguk intézték.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







