Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a téli abroncsok teljesítménye a felmelegedő aszfalton jelentősen romlik, így a halogatás közvetlen kockázatot is jelenthet a biztonságos közlekedésre.
Másodfokú riasztást adott ki a soproni járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat, a területen élőknek ugyanis viharos erejű széllel kell számolniuk.
Széllökés veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki a soproni járásra az Országos Meteorológiai Szolgálat. A veszélyjelzés szerint Győr-Moson-Sopron vármegyében, a soproni járásban a következő órákban a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát.
Az Észak-Dunántúlon a déli, délnyugati szelet kísérő legerősebb lökések elérhetik, meghaladhatják a 70-75 kilométer/órát, helyenként a 85-90 kilométer/órát is. Éjszakára némiképp gyengül a szél.
Szombaton napközben a Dunántúl keleti felén, valamint a Duna-Tisza közén az eső mellett - elsősorban a késő délutáni, esti órákban - beágyazott zivatarok kialakulására lehet számítani – tudatták.
A katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel azt javasolja, hogy ahol erős széllökések miatt van érvényben riasztás, a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket vigyék fedett helyre, és ne parkoljanak fák alá. Emellett azt kérte, aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







