Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Nyugodt, többfelé ködös időjárással indul a jövő hét. A hét elején még jellemzően 10 Celsius-fok alatti maximumok várhatók, majd a hét második felében már 10 Celsius-fok feletti maximumok is előfordulhatnak és az ország nagy részén megszűnik az éjszakai fagy
Nyugodt, többfelé ködös időjárással indul a jövő hét, de a hét közepén megvastagszik a felhőzet és több helyen lehet gyenge eső, majd a hét végén már változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. A hét elején még jellemzően 10 Celsius-fok alatti maximumok várhatók, majd a hét második felében már 10 Celsius-fok feletti maximumok is előfordulhatnak és az ország nagy részén megszűnik az éjszakai fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn a látási viszonyok fokozatosan javulnak, illetve az alacsonyszintű felhőzet is szakadozik, gomolyosodik, és az ország nagy részén sok napsütésre lehet számítani. Csapadék nem várható, de a Kisalföld térségében megélénkülhet a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4-9 fok között valószínű.
Kedden az éjszaka többfelé kialakuló, terjeszkedő köd, rétegfelhőzet nagyobb része napközben feloszlik, és derült, napos idő várható. Nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és az Alföldön maradnak tartósan borult, párás tájak. Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb szitálás fordulhat elő a borult részeken. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, mindössze az Észak-Dunántúlon lehet élénk, Sopron környékén időnként erős a szél. A hőmérséklet hajnalban általában mínusz 6 és mínusz 1 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb lehet. Kora délután a napos tájakon 4-8, a borult részeken mínusz 1 és plusz 3 fok közötti értékeket mérhetünk.
Szerdán az éjszaka nagy területen kialakuló, terjeszkedő köd, rétegfelhőzet egy része napközben is tartósan megmarad, másutt többórás napsütés várható, majd északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb szitálás fordulhat elő a borult részeken. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban általában mínusz 6 és mínusz 1 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb lehet. Kora délután a napos tájakon 4-8, a borult részeken mínusz 1 és plusz 3 fok közötti értékek várhatók.
Csütörtökön borult, párás, ködös és derült tájak egyaránt lesznek, majd észak felől megnövekszik, később meg is vastagszik a felhőzet, ezzel együtt pedig nő a csapadék esélye is, akár több helyen lehet gyenge eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd a nyugati, északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet jellemzően mínusz 4 és plusz 1 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is lehet. A maximum nagyrészt 5-11 fok között várható, az északkeleti tájakon ennél hűvösebb is lehet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Pénteken nagyrészt erősen felhős idő valószínű és időszakosan akár nagyobb területen is előfordulhat gyenge eső. Többfelé megélénkül, megerősödik a nyugatias szél. Hajnalban döntően 1-5, a szélvédett tájakon mínusz 3 és 0 fok közötti értékek valószínűek. Kora délutánra többnyire 8-13 fok közé melegszik fel a levegő, de az északkeleti részeken ennél hidegebb is lehet.
Szombaton változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel, kevés helyen előfordulhat zápor. Többfelé megélénkül, megerősödik a nyugatias szél. A minimum-hőmérséklet általában 1-6, a szélvédett vidékeken mínusz 3 és 0, a csúcsérték 9-14 fok között valószínű.
Vasárnap változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel, de csapadék nem valószínű. A nyugati, délnyugati szél helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 5, a csúcsérték 10-15 fok között valószínű.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







