Az idei állati időjárás-előrejelzések nem hoztak egyértelmű verdiktet. Hogy végül kinek lesz igaza, arra - az időjárás szeszélyességéhez híven - csak a következő hetek adhatnak...
Kiadták a riasztást, brutál hidegfront csap le az országra: ezek a megyék nem ússzák meg az esőt, kemény szelet
Szombaton hidegfront érkezik, többfelé számíthatunk csapadékra - eső, zápor, zivatar -, erős, a front mögött viharos széllökésekre is. A zivatarok és a széllökések miatt az ország nyugati felére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Szombaton hidegfront érkezik, késő délután, este ennek hatására többfelé számíthatunk csapadékra - eső, zápor, zivatar -, erős, a front mögött viharos széllökésekre is. Kelet, délkelet felé csökken a csapadék esélye, a Dél-Alföldön érdemi mennyiség már nem is valószínű – mondták a HungaroMet előrejelzésében.
Szombaton napközben a déli, délnyugati szél nagy területen megélénkül, megerősödik, majd délután az északnyugatira forduló szelet kísérhetik főként északnyugaton és a Balaton térségében viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, északkeletről délnyugat felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket.
A zivatarok és a széllökések miatt az ország nyugati felére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki:

Vasárnap a hidegfront vastagabb felhőzónája kelet felé távozik. Mögötte több helyen erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés. Emellett általában többórás napsütés valószínű. Szórványosan előfordul eső, zápor. Néhol zivatar sem kizárt. A hidegebb levegő valamelyest nyugalomba jut majd a jövő hét elején, emiatt ismételten nő majd a fagyveszély.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







