Az enyhe idő hatására az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a korai allergén növények virágporának koncentrációja.
A front felhőzete és csapadékzónája lassan északkelet felé tevődik - ott még délután is számíthatunk borult, esős tájakra -, mögötte viszont szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és kisüt a nap.
Délután az ország délnyugati felén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és egyre több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. A délnyugati részek kivételével nagy területen kísérhetik erős, viharos lökések a jellemzően nyugati irányú szelet, csak estére mérséklődik a légmozgás. Zivatar környezetében szintén előfordulhatnak viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 19 fok között alakul, a felhősebb északkeleti tájakon lehet ennél pár fokkal hűvösebb is. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő.
Az átvonuló hidegfront mögött napközben még nagy területen fordulhatnak elő viharos (~60-80 km/h, egy-egy helyen akár ~85-90 km/h) széllökések.Kedd reggelig a Dunántúl nyugati harmadában, illetve a délnyugati területeken 20 mm körüli csapadék hullhat.
Kedd déltől estig az ország délnyugati felében a kb. Győr-Szeged vonaltól nyugatra, ezen belül kiemelten a Dél-Dunántúlon és nyugaton szórványosan számíthatunk zivatarok előfordulására. Zivatarok környezetében viharos szél (~60-80 km/h) és néhol kis méretű jég (1 cm alatti átmérő) valószínű, intenzív záporok környezetében jégdara előfordulhat. Délután, kora este az említett területen kívül kisebb valószínűséggel és kisebb területen északkeleten van még némi esély zivatarra.

-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







