Az emberi tevékenység nemcsak üvegházhatású gázokat bocsát ki, hanem apró, szilárd vagy cseppfolyós légszennyező ún. aeroszol-részecskéket is.
Kiadták a riasztást: szerdán 6 megyét ér el a durva zivatar, egyes helyeken ömleni fog az eső is
Ma délután délnyugaton kisebb eséllyel, holnap az ország keleti, északkeleti részén a mainál valamivel nagyobb eséllyel fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket szélerősödés, apró szemű jég, valamint lokálisan intenzívebb csapadék kísérhet - írja a HungaroMet.
Ma késő délutántól, estétől a nyugat, délnyugat felől érkező ciklon egyre kiterjedtebb csapadékrendszeréből szerda éjfélig országszerte várható eső, több helyen tartós eső. Ennek mennyisége főként a Dunántúl nyugati felén, harmadán több helyen is elérheti, meghaladhatja a 20-25 mm-t, de a nyugati határ környezetében akár a 30 mm-t is. Szerda délutántól, estétől csökken a csapadékhajlam.
Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék területére elsőfokú riasztást adtak ki zivatarveszély miatt szerdára. "Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!" - figyelmeztetnek. Két megyében pedig az eső fog zuhogni, Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyében 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat.
Figyelem! Április 23-a, kedd óta már módosult a riasztás zivatarra, esőre. A friss veszélyjelzési helyzetről ebben a cikkben írtunk:

Kedd este túlnyomóan borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, zápor, délen este egy-egy zivatar még kialakulhat. Az Alpokalja magasabb részein havazás is lehet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, sőt a Nyugat-Dunántúlon erős marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11, a Nyugat-Dunántúlon 2 és 5 fok között alakul.
Szerdán nagyrészt borult lesz az ég, de napközben az Alföldön, délutántól pedig már Borsodban is szakadozik, vékonyodik, gomolyosodik a felhőzet. Egyre inkább csak az ország északi felén valószínű eső, zápor, az északkeleti, keleti megyékben néhol zivatar is lehet. Az Északi-középhegységet kivéve többfelé megerősödik a nyugatias szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon, Budapest körül és északon 7 és 13, az Alföldön 12 és 19 fok között alakul.
Csütörtökön a legtöbb helyen éjszaka már csökken a felhőzet, napközben gomolyfelhő-képződés várható általában sok napsütéssel, de kisebb körzetekben felhős maradhat az ég. Elszórtan zápor kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy előfordulhat. A csúcshőmérséklet általában 12 és 17 fok között valószínű, a felhősebb tájakon lehet ennél hűvösebb.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Pénteken gomolyfelhős, napos időre számíthatunk csapadék nélkül.
A délnyugatira, délire forduló szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 1, 6 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy előfordulhat. Délutánra 14, 19 fok közé melegszik fel a levegő.
Szombaton éjszaka átmenetileg többfelé megnövekszik, majd délelőtt csökken a felhőzet. Ebben az időszakban néhol zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Délután már jobbára gomolyfelhős, csapadékmentes idő ígérkezik. A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik. A hajnali 2, 8 fokról délutánra 17, 22 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap napos idő várható kevés felhővel, csapadék nélkül. A délkeleti, déli szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 5 és 12, délután 21 és 26 fok között valószínű a HungaroMet előrejelzése szerint.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







