-6 °C Budapest
Itt a MÁV vadiúj járata: ilyennel is csak igazán ritkán utazhatunk

Itt a MÁV vadiúj járata: ilyennel is csak igazán ritkán utazhatunk

MTI
2024. november 30. 21:01

Világító füzérekkel díszített járművekkel készül az adventi ünnepekre a MÁV-csoport - közölte a vasúttársaság szombaton

A MÁV-START 3500 ledes, 600 méter hosszú fényfüzérrel öltözteti karácsonyi fénybe az egyik V43-as, Szili nevű mozdonyát, amely az ország szinte mindegyik fővonalán látható lesz az ünnepi időszakban - írták közleményükben. A vonat első útján december 1-jén 16 óra 50 perckor indul Budapest Nyugati pályaudvarról Szegedre, ahová 19 óra 16 perckor érkezik, és 20 óra 44 perckor indul vissza a fővárosba.

A Volánbusz ünnepi díszbe öltöztetett Ikarus 55-ös busszal, a MÁV-HÉV pedig fényfüzérekkel díszített MVIII-as motorkocsival, PXV-ös pótkocsival, LVII-es mozdonnyal hangolja karácsonyra a nosztalgiajárművek szerelmeseit. A „faros” autóbusz 2024. december 6. és 30. között a budapesti Népliget autóbusz-állomáson tekinthető meg, és több alkalommal indul budapesti városnézésre az érdeklődőkkel.

A Gyermekvasút különleges díszítésű, illetve egyedi díszkivilágítású vonattal készül az ünnepre. Idén több, a mindennapi forgalomban megszokott, középfeljárós piros gyermekvasúti kocsi, egy kék nosztalgiakocsi és egy piros „debreceni” kocsi fogadja karácsonyi hangulatban a kirándulókat - írta honlapján a MÁV-csoport.

A Balatonfenyvesi kisvasúton január 6-ig ünnepi fényekben pompázó vonatokkal lehet utazni a Nagy-Berekbe és Csisztafürdőre. A téli mesevilágot idéző szerelvény a kisvasút mindkét szárnyán – a Balatonfenyves-Csisztafürdő és a Balatonfenyves-Somogyszentpál vonalon is végighalad.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapkép forrása: MTI/Balogh Zoltán

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?