A Balatonnál már március közepén beindult a fagylaltszezon, és az első hétvégék forgalma alapján úgy tűnik, idén is tömegek indulnak a tópartra egy gombóc hűsítőért.
Itt tölti a szilvesztert a legtöbb magyar: ezek a legkedveltebb belföldi úti célok 2024 végén
2-3 éjszakára szól a legtöbb szilveszterre időzített utazás az egyik hazai szállásfoglalási portál adatai szerint. Az újévi foglalások 62 százalékánál 100 000 forint alatt költöttek szállásra a kikapcsolódni vágyók. 28 százalékánál pedig wellness-szálláshelyet választottak.
A Szallas.hu adatai szerint a szilvesztert ünneplő belföldi turisták körében Eger, Szeged és Pécs a legnépszerűbb úti cél, de előkelő helyet foglal el Gyula, Siófok, Budapest, Hajdúszoboszló, valamint Sárvár és Miskolc is. A toplistán helyet kapott még Hévíz és Debrecen is. A szilveszteri foglalások földrajzi megoszlása azt mutatja, hogy az Észak-Alföld régió (20,54%) a legkedveltebb, míg a Balaton (16,33%) és a Dél-Alföld (13,92%) régiókban is jelentős lesz a vendégforgalom.
A szilveszteri foglalások 62 százaléka 100 000 forint alatti értékű. 28 százalék 50 ezer forint alatti és 34 százalék 50-100 ezer forint közötti értékű. Az óév-búcsúztató vendégek 42 százaléka kettő éjszakára, 26 százaléka három éjszakára, 21 százaléka egy éjszakára foglalt szállást. A szállástípusok tekintetében az apartmanok a legkeresettebbek, a foglalások 33,7%-át teszik ki, amit a vendégházak (25,12%), hotelek (24,12%) és panziók (12,05%) követnek. Az „egyéb” kategóriába tartozó szálláshelyek – például kempingek vagy különleges szállások – a foglalások 5,01%-át képviselik.
A magyarországi szálláshelyek szilveszterkor változatos programokkal és különleges menüsorral várják vendégeiket, hogy az év utolsó napja felejthetetlen élményt nyújtson. Több helyen lesz gálavacsora, fellépő, például humorista, bűvész vagy énekes, zenekar, máshol pedig tombola.
De nem csak a szállásadók készülnek szilveszterre. Az év vége közeledtével Magyarország számos települése kínál izgalmas szilveszteri programokat, hogy méltóképpen búcsúztathassuk az óévet és ünnepeljük az új év kezdetét. A nagyobb városokban, például Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsen, változatos koncertek, szabadtéri események és színes programok várják az érdeklődőket. A szilveszteri hangulatot ismert előadók koncertjei, tűzijátékok vagy fényfestések, gasztronómiai különlegességek és családbarát események fokozzák, hogy minden korosztály megtalálja a számára ideális szórakozást. Idén is különleges élményekkel várják a fürdők azokat, akik pezsgő medencékben szeretnék búcsúztatni az évet - lesz olyan fürdő, ahol zenés programmal, party hangulattal kápráztatják el a vendégeket. Az időjárás függvényében nagy érdeklődést várnak a hazai sípályákon, és az elmúlt évek nagy sikerei alapján a különböző helyszíneken elérhető tematikus fényparkokban is.
Mik voltak 2024-ben a magyar vendégek kedvencei?
A piac idén erősen last minute jellegű volt a Szallas.hu tapasztalatai szerint: a vendégek közeli időpontokat foglaltak nagyobb arányban mind a kedvezményes, mind a normál időszakokban. „Arra számítunk, hogy ez a trend 2025-ben tovább erősödhet, a szálláskeresés és az utazás időpontja jellemzően ugyanazon hónapra esik majd a következő évben is” – magyarázta Kelemen Lili.
A hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legkeresettebbek 2024-ben. Így például a Gyulai Várfürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt és a hajdúszoboszlói Gyógyfürdőt is sokan látogatták. De a Hévízi Tófürdő és a Zalakarosi Fürdő is népszerű volt. A négyévszakos sláger egri vár és a Festetics-kastély is sok látogatót vonzott. „A programok és élmények átélése az egyik leggyakoribb utazási motiváció” – magyarázta Kelemen Lili.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Legnépszerűbb belföldi úti célok a szilveszterezők körében a Szallas.hu-s foglalások darabszáma alapján:
- Eger
- Szeged
- Pécs
- Gyula
- Siófok
- Budapest
- Hajdúszoboszló
- Sárvár és Miskolc
- Hévíz
- Debrecen
A szilveszteri foglalások megoszlása a legnagyobb hazai turisztikai régiók között:
- Észak-Alföld: 20,54%
- Balaton: 16,33%
- Dél-Alföld: 13,92%
- Nyugat-Dunántúl: 11,2%
- Budapest-Közép-Dunavidék: 10,34%
- Észak-Magyarország: 9,82%
- Dél-Dunántúl 9,5%
A szilveszteri foglalások megoszlása szállástípusonként:
- apartman: 33,7%
- vendégház: 25,12%
- hotel: 24,12%
- panzió: 12,05%
- egyéb: 5,01%
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







