A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
Horror rovarokra figyelmeztetik a magyarokat: halálosak, óriásiak, és nemsoká rengetegen lesznek
Az ázsiai lódarázs megjelenése komoly veszélyt jelent a hazai ökoszisztémára és az emberi egészségre. A rovar agresszív viselkedése és erős csípése miatt kiemelten fontos, hogy felismerjük és időben jelentsük a jelenlétét.
Az ázsiai lódarázs invazív faj, amely komoly fenyegetést jelent a helyi ökoszisztémára és az emberi egészségre. A Keszthelyi Televízió riportjában szakértők ismertetik a faj felismerésének módjait, valamint azt, hogy mit tegyünk, ha találkozunk ezzel a veszélyes rovarral.
A videóban elhangzik, hogy az ázsiai lódarázs nagyobb és agresszívebb, mint az őshonos európai lódarázs, és csípése súlyos allergiás reakciókat válthat ki. Emellett jelentős károkat okozhat a méhpopulációkban, veszélyeztetve a beporzást és ezáltal a mezőgazdasági termelést. Az anyagból kiderült az is, hogy Franciaország például már teljesen elesett, de 2023-ban már Magyarországon is azonosították a fajt.
Az ázsiai lódarázs kiirtása különösen nehéz, mert szinte bárhová befészkelnek. Ha az ember ilyen fészekre bukkan, ne próbáljuk meg eltávolítani saját kezűleg, hanem azonnal értesítsük a hatóságokat vagy a kártevőirtó szakembereket. A riport arra is felhívja a figyelmet, hogy a lakosság aktív közreműködése elengedhetetlen a faj terjedésének megfékezésében, ezért fontos, hogy minden észlelést jelentsünk a megfelelő szerveknek/szakértőknek.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








Dr. Vas Zoltán
biológus, PhD, gyűjteményvezető főmuzeológus
Hártyásszárnyúak gyűjteménye
MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum