A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
Az utóbbi három évtizedben a Balaton vize háromszor annyit melegedett, mint az azt megelőző több mint 120 évben, a vízben fellépő hőhullámok pedig gyakoribbá és intenzívebbé váltak. A klímaváltozás nemcsak a vízmelegedést hozta el: megbillenhet az évszakos ciklusokra épülő ökoszisztéma, nő az oxigénhiányos időszakok és az algavirágzások kockázata, és megjelennek a melegkedvelő, inváziós növényfajok is.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatóinak tanulmánya szerint a Balaton vízhőmérséklete ma már átlagosan 1,7 °C-kal magasabb, mint 2000-ben, és a változás üteme folyamatosan gyorsul. Míg a 19. század végétől az 1980-as évekig az éves középhőmérséklet csak lassan változott, a 21. században évi 0,07 °C-os átlagos növekedést mértek. Télen ez még drasztikusabb: a hőmérséklet-emelkedés eléri az évi 0,21 °C-ot.
Eközben a tóban tapasztalható vízhőmérsékleti hőhullámok – azaz olyan időszakok, amikor legalább öt napon keresztül a víz melegebb, mint amit a 19. század végi adatok alapján az adott napok legmelegebb 10%-ában mértek – egyre gyakoribbak és hosszabbak. Az 1990-es évekhez képest mára évente már több mint 100 hőhullámos nap is előfordulhat. A hőhullámok alatt a víz átlagosan 6 °C-kal is melegebb lehet a korábbi éghajlati normánál – míg ez az eltérés korábban „csak” 4 °C volt - olvasható a Másfélfok közleményében.
A melegedés az ökológiai rendszert is jelentősen átalakítja. Gyakoribbá válnak az oxigénhiányos időszakok, nő a párolgási veszteség, és fokozódik a tápanyag-felszabadulás az üledékből. Ez utóbbi táplálja az algásodást, amely a 2019-es nyári algavirágzás során már látványos problémát okozott. A kutatók szerint felmelegedéssel egyre nő a tó hajlama arra, hogy feldúsuljon tápanyagokban (eutrofizáció), ami kedvez az elsődleges termelő szervezeteknek (algáknak, hínároknak).
A parti zónák is érzékenyen reagálnak: az alacsonyabb vízállás kedvezhet ugyan a nádasok, hínárosok terjedésének, ugyanakkor új, inváziós fajok is megjelennek. A közönséges csavarhínár 1998 óta már a Balaton nyugati medencéjének jelentős részében jelen van, és a Hévízi-tó meleg kifolyóvize újabb melegkedvelő fajokat „nevel”, amelyek megtelepedhetnek a tóban.
A hőmérséklet-növekedés a vízinövények közötti versenyt is átrendezi: a 30 °C fölötti nyári vízhőmérsékletben már a szúrós levelű, oxigénszegény környezetet is elviselő fajok érzik jól magukat, mint a tócsagaz vagy a nagy tüskéshínár – ez pedig a fürdőzők számára is „kézzel-lábbal fogható” kellemetlenséggé válhat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ha a Balaton vizének hőmérséklete továbbra is emelkedik, az egyre inkább mediterrán, sőt szubtrópusi mintázatokat követő ökológiai viszonyokat teremthet. Ebben az új világban a jövő vízinövényei között már nem feltétlenül a ma megszokott fajok lesznek többségben, hanem olyan közösségek alakulhatnak ki, amelyekhez sem az élővilág, sem az emberi használat nincs hozzászokva
- zárják cikküket a kutatók.
A Balaton vízmelegedése tehát nemcsak természeti kérdés, hanem társadalmi kihívás is. Az ökológiai egyensúly megbillenése hosszú távon hatással lehet a tó használhatóságára, turisztikai vonzerejére és élővilágára egyaránt.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







