A nyugati és délnyugati országrészben ezzel szemben nagyobb területen maradhat tartósan borult az ég.
Az átvonuló vihar a Dunától keletre eső országrészben is nehezíti a vonatközlekedést hétfő délután, több vonalon csak jelentős korlátozásokkal közlekedhetnek a járatok - közölte a Mávinform a honlapján.
A felsővezetéki zárlat miatt a szobi vonalon a vonatok átmenetileg várakozni kényszerülnek, a veresegyházi vonalon pedig felsővezetéki hiba miatt átmenetileg nem közlekedhetnek, a hiba feltárása, a forgalom szervezése folyamatban van mindkét vonalon.
A ceglédi fővonal több szakaszán is megrongálódott a felsővezetéki hálózatot, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen, valamint a Budapest-Szeged közötti járatoknál hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi járatokra lehet számítani.
Az újszászi vonalon Rákoshegy és Maglód között fakidőlés miatt csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok, emiatt a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon hosszabb menetidőre, változásokra kell számítani. Fakidőlés miatt a lajosmizsei vonalon Pestszentimrén, a Hódmezővásárhely - Szentes - Kiskunfélegyháza vonalon pedig Mindszent és Mártély között átmenetileg nem közlekedhetnek a vonatok. Visszavonásig az ország összes Volán járatán a vonatjegyek is érvényesek - hívta fel a figyelmet a Mávinform.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







