A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Magyarország területének több mint 80 százaléka súlyos aszállyal küzd - nyilatkozta Bíró Tibor egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A Balaton és a Velencei-tó is nagy veszélyben van - számolt be az Infostart.
Magyarország területének több mint 80 százaléka súlyos aszállyal küzd - nyilatkozta Bíró Tibor egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakember szerint a júniusi csapadékösszegek különösen elkeserítőek, az ország jelentős részén mindössze 2-6 milliméter eső esett, miközben a magas hőmérséklet és a szeles napok tovább fokozták a párolgást.
"Aszályos tél után vagyunk, és nagyon hasonlatos a helyzet a 2022-es aszályhoz, ugyanúgy nincs előkészítő csapadék" - fogalmazott a szakértő, hozzátéve, hogy a Tisza vízgyűjtő területén különösen kritikus a helyzet. Szolnoknál már négy centivel a valaha mért legalacsonyabb vízszint alatt van a folyó.
A professzor rámutatott, hogy a Duna és a Tisza vízgyűjtő területe jelentősen eltér egymástól. Míg a Duna völgyében található a hazai vízkészletek mintegy 75 százaléka, addig a vízigény fordított arányban oszlik meg, hiszen a Tisza völgyében lenne szükség a készletek háromnegyedére.
Az aszály kialakulásának hátterében egyértelműen az éghajlatváltozás áll - hangsúlyozta Bíró Tibor. "Sorozatosan aszályos éveink vannak, 6-7 éve folyamatosan aszályban vagyunk. Ha a párolgás meg a csapadék különbségét nézzük, nyugodtan kijelenthetjük, hogy folyamatos leürülésben vagyunk" - magyarázta. A szakember szerint az aszályos években akár 50-60 százalékkal kevesebb csapadék hullik, mint a normális években, és ezt a hiányt rendkívül nehéz pótolni. A probléma európai szinten is egyre súlyosabb, már nem csak a mediterrán térségekben, hanem Északnyugat-Európában is jelentkeznek a vízhiány jelei.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakember szerint hosszú távon elkerülhetetlen lehet a Duna vízkészletének átvezetése a Tisza völgyébe, bár ez rendkívül költséges beruházás lenne. "Ezermilliárdokban mérhetők, ha mondjuk a Tiszának a csatornázásáról vagy lépcsőzéséről beszélünk" - jelezte a szakértő.
A Velencei-tó és a Balaton helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy mindkét tó esetében a vízgyűjtő terület mérete kicsi a tó felületéhez képest. A Balaton esetében a 70 centiméteres vízállás ökológiai szempontból nem jelent problémát, bár turisztikai szempontból, főleg a déli parton, nehézségeket okozhat.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







