A MÁV–Volán csoport 750 ezer forintos belépési bónusszal próbál új buszvezetőket toborozni.
5,5-es erősségű földrengés rázta meg Dél-Spanyolországot, több mint 50 településen érezték a rengéseket, köztük a népszerű turisztikai célpont Alicantéban is.
A spanyol Nemzeti Földrajzi Intézet jelentése szerint a földrengés ma reggel 7:13-kor következett be Almería délkeleti partjainál, két kilométeres mélységben - tudósított a Daily Mail.
A turisták és helyiek beszámolói szerint az "erős" és "meglepően hosszú" földmozgás sokakat az ágyukból ébresztett fel. "Roquetas De Marban nagyon érezhető volt, és néhány másodpercig tartott, az egész hotelszoba rázkódott" – írta egy látogató a közösségi médiában.
Egy Almeríában élő brit kivándorló "durva ébresztőnek" és "enyhén szólva ijesztőnek" nevezte a rengéseket. Egy másik helyi lakos arról számolt be, hogy "az egész ház megremegett" a földrengés idején.
Drámai videófelvételeken látható, ahogy a lámpák kilengnek, miközben egy ingatlant megráznak a földmozgások. José Manuel Navarro lakos elmondta, hogy kiugrott az ágyból, "hogy az ajtókeretben álljon".
A rengéseket a Malaga, Granada és Jaen környéki városokban is érezték, valamint a Levante régióban, amely magában foglalja Murciát, Alicantét és Albacetét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Áprilisban már volt egy kisebb erejű földrengés a Costa Blancán. Az akkor Torreviejában tartózkodó helyiek és a húsvéti szünetre odautazó britek arról számoltak be, hogy "majdnem kirepültek az ágyból", amikor éjfél után megérezték a rengéseket.
Az akkori, 3-as erősségű földrengés epicentruma mindössze öt kilométerre volt a népszerű üdülőhelytől, közölte akkor az IGN.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







