Az új buszokkal a BKV járműállományának közel tíz százaléka megújul.
Vasárnaptól életbe lép az Európai Unió új beléptetési és kiléptetési rendszere (EES), amely biometrikus adatok rögzítésével váltja fel a hagyományos útlevél-pecsételést. A fokozatos bevezetés során jelentős várakozási idő növekedésre számíthatnak az utazók az EU külső határain.
Az Európai Unió külső határain november 10-től élesben működik az új beléptetési és kiléptetési rendszer (Entry/Exit System, EES), amelynek elsődleges célja az uniós biztonság megerősítése. A Politico értesülései szerint azonban a gyakorlatban hosszú sorokra és torlódásokra kell számítani a repülőtereken, kikötőkben és vasútállomásokon.
Az új rendszer bevezetése fokozatosan, hat hónapos időszak alatt történik, így nem minden határátkelőhelyen alkalmazzák azonnal. A nem uniós állampolgároknak vasárnaptól biometrikus adataikat – ujjlenyomatukat és fényképüket – is meg kell adniuk a belépéskor, amit vagy határőr előtt, vagy önkiszolgáló terminálokon tehetnek meg. A rendszerben rögzített adatok három évig maradnak tárolva, ami öt évre hosszabbodik, amennyiben a kilépést nem dokumentálják - számolt be a 444.hu.
Az EES-t valamennyi schengeni ország bevezeti, beleértve az EU-tagállamok mellett Izlandot, Liechtensteint, Norvégiát és Svájcot is, míg Írország és Ciprus kimarad a rendszerből. Az új technológia felváltja a hagyományos útlevél-pecsételést, amely korábban nem tette lehetővé annak automatikus nyomon követését, ha valaki túllépte a 180 napos időszakon belüli 90 napos tartózkodási engedélyt. Az átállás első hat hónapjában párhuzamosan működik a régi és az új rendszer, így az utasoknak mindkét ellenőrzésen át kell esniük.
A Politico beszámolója szerint az uniós fővárosokban egyre nagyobb az aggodalom a rendszer bevezetésével járó esetleges fennakadások miatt. Különösen nagy kihívásra számít Franciaország, amely a világ egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja – 2024-ben több mint 100 millió látogató érkezett az országba. Francia becslések szerint ha minden kínai járat utasát az EES-en keresztül kellene áteresztetni, a várakozási idő a háromszorosára növekedne.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Európai Unió jelezte, hogy az első hat hónapban ideiglenesen felfüggeszthetik a rendszert, amennyiben túl hosszú várakozási idők vagy technikai problémák jelentkeznének. Vasárnaptól egyelőre csak három ország – Észtország, Luxemburg és Csehország – alkalmazza teljes körűen az EES-t minden érkező és távozó utas esetében, míg más országokban fokozatosan vezetik be az új rendszert.
Az Európai Bizottság a folyamat gyorsítása érdekében előregisztrációs applikációt is létrehozott, azonban eddig csak Svédország erősítette meg, hogy használni fogja a megoldást.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







